Miskolci paneltűz: még tart a titkolódzás

Lezárult a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság másodfokú vizsgálata a három emberéletet követelő augusztusi miskolci paneltűz ügyében, de az eredményeket csak jövő év elején hozzák nyilvánosságra.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Szentes György ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, a vizsgálat ismertetrése előtt egyeztetés szükséges a főigazgatóság és a miskolci önkormányzat, valamint a borsodi katasztrófavédelem szakemberei között.

Tűz ég egy tízemeletes felújított panelépület hatodik emeleti lakásában 2009. augusztus 15-én késő este Miskolcon, a Középszer utcában

Az első fokú eljárás felülvizsgálatára azért került sor, mert a tűzben érintett ház lakóinak egy csoportja és az áldozatok családtagjai beadványt nyújtottak be. Szentes György elmondta, a másodfokú eljárás december 18-án zárult le, az érintettek az ünnepek után vehették kézbe a postán továbbított anyagot. Jóllehet a vizsgálat eredményei további egyeztetést igényelnek, azt már nem befolyásolja semmi.

A szóvivő azt is közölte, készül egy tanulmány is a miskolci önkormányzati tűzoltóság ténykedésének vizsgálatára, ennek határideje 2010. január 8-ika.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.