Mintha háború dúlna

Olyan állapotok uralkodnak a budapesti Keleti pályaudvar előtt, mintha háború dúlna Magyarországon. Ami itt van, humanitárius katasztrófa, szégyen, hogy a magyar kormány nem akar gondoskodni a menekültek ellátásáról – erről Rebecca Harms, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakcióvezetője beszélt lapunknak.

A német politikus párt- és honfitársa, Terry Reintke EP-képviselő társaságában járt péntek délelőtt a Keletinél – még azelőtt, hogy a menekültek egy nagyobb csoportja gyalog elindult Ausztria felé. Harms szerint a felelősség kétoldalú, a magyar kormány mellett az Európai Uniónak is szégyellnie kell magát a kialakult helyzetért.

Majd azzal folytatta, hogy miután Orbán Viktor kormánya nem kíván enyhíteni a menekültek nyomorúságos helyzetén, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Vöröskeresztnek kellene haladéktalanul beavatkoznia. A legjobb megoldás az lenne, ha a menekülteket kiengednék nyugatra. Ebben, illetve a megfelelő ellátás biztosításában szerinte komoly felelősség hárul Angela Merkel kancellárra és a német nagykoalíciós kormányra is.

Harms és Reintke a Keleti pályaudvar előtt
Harms és Reintke a Keleti pályaudvar előtt
Szigetváry Zsolt / MTI

A zöldpárti politikus elismerte, hogy az Európai Unió képtelen megoldani Észak-Afrika és a Közel-Kelet minden problémáját, de felelősséggel tartozik azért, hogy ezekben a régiókban milyen közállapotok uralkodnak. – Németként nagyon jól emlékszem arra, hogy 1989-ben Magyarország hogy bánt több tízezer keletnémet menekülttel – hangoztatta.

Megítélése szerint az uniós menekültpolitika alapjait adó dublini egyezmény megbukott. Már egy évtizede látható, hogy a rendszer a problémákat az unió határállamaira tolja, Magyarország is ennek issza meg a levét. Más rendszerre van szükség, de az elkövetkező időszakban és az ősz közeledte miatt a jelenlegi migrációs válság kezelése az első számú feladat.

A Berlin–Párizs-tengely által propagált kvótarendszer kapcsán azt mondta, ha tehetné, sokkal nagyvonalúbb kvótákat vezetne be. Ha egyes tagállamok a kvótákat elutasítják, nincs más út, mint hogy a készségesek koalíciója összefogjon és ebben a kérdésben előrelépjen.

Terry Reintke szerint a szaporodó szélsőjobboldali megnyilvánulások, gyújtogatások ellenére a német közvélemény pozitívan viszonyul a menekültek befogadásához. Nem akart találgatásokba bocsátkozni, de emlékeztetett rá, hogy a Német Munkaadók Szövetsége (BDA) elnöke, Ingo Kramer szerint a német gazdaság az elkövetkező húsz évben 500 ezer (kvalifikált) menekültnek tudna munkát biztosítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.