Miniszteri kitüntetés: vissza a feladónak

Felháborodott a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. gazdaságának szétdarabolása miatt, ezért Ernst József visszaküldi az agrárminiszternek az augusztus 20-i állami ünnepen tőle átvett díját - írja a hvg.hu.

A 80 éves agrárszakember életteljesítményének elismeréseként az Életfa Emlékplakett ezüst fokozatát kapta augusztus 20-án Fazekas Sándor földművelési minisztertől, ezt azonban hétfőn levél kíséretében postán visszaküldte. Ernst József a döntését azzal indokolja, hogy a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt., korábban állami gazdaság tevékenységét jól ismerve úgy véli, annak szétdarabolásával olyan 230 éves mezőgazdasági komplexumot tesznek tönkre, amelynek neve és híre nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismert.

A Gödöllőn diplomát szerzett Ernst József a Fazekas Sándornak elküldött levelét nyílt levélként a hvg.hu szerkesztőségének is eljuttatta. 

Ebben többek közt azt írja: „a törököktől „karddal szerzett” koronabirtokon II. József alapította meg a ménesgazdaságot, azzal a kifejezett céllal – és a „Végezés” című dokumentumában is megfogalmazva –, hogy jó minőségű tenyészállatokkal segítse a falvak népének gazdálkodását” – írja a miniszternek küldött levelében a szakember.

Szerinte a 230 év során forradalmak, államformák változásai, politikai rendszerek bukásai és újak feltűnése, a két világháború, földosztás sem rendítette meg Mezőhegyest, amely mindenkor iskolaműhelye volt a magyar gazdászgenerációk sorának, akiknek köszönhetően a magyar mezőgazdaság a világ legjobbjai közé emelkedett.  

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.