Mindszentyre emlékeztek rabsága utolsó helyszínén

Mindszenty József hercegprímás kiszabadulásának 59. évfordulója alkalmából tartottak emléknapot vasárnap a Nógrád megyei Felsőpetényben és Rétságon. Az egyre erősödő sztálinista befolyással szembeszálló, majd kirakatperben elítélt bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 1956. október 30-án szabadult a felsőpetényi Almássy-kastélyból, raboskodásának utolsó állomásáról.
A kastélynál tartott koszorúzási ünnepségen Benyusovics Ervin, Felsőpetény polgármestere beszédében kiemelte: Mindszenty József emberi példája, szellemi, erkölcsi hagyatéka méltó arra, hogy történelmi emlékezetünkben a nemzet legjelentősebb erkölcsi ügyei között tartsuk számon, de neve, munkássága máig nem kapta meg a méltó helyet a közéletben és a közgondolkodásban.
 
A hercegprímás szabad ember volt, a legszabadabb azok közül, akik a sokféle rabságot hozó 20. században lelki vagy politikai vezetők voltak; egy volt a kevesek közül, akik nem a hatalom kényszerének engedelmeskedve, hanem szabad akaratukból cselekedtek - fogalmazott.
 
Mindszenty szabadságszerető polgárként viselkedett akkor is, amikor veszprémi püspökként a nyilas uralom zsidódeportálásaival helyezkedett szembe, és akkor is, amikor a nép oldalára állt a kegyetlen, embert, Istent nem kímélő kommunista diktatúrával szemben - mondta Felsőpetény polgármestere.
 
A bíborost 1949 februárjában halálra ítélte a Budapesti Népbíróság. Megromlott egészségi állapota miatt 1955 nyarán előbb a püspökszentlászlói püspöki nyaralóba, majd a Nógrádi megyei Felsőpeténybe szállították, ahol novembertől kiszabadításáig, 1956. október 30-ig tartották házi őrizetben. Budapesti útját a rétsági laktanyában szolgáló Pálinkás (Pallavicini) Antal szervezte, ő vezette a katonai kíséretet is. Az ezredest a forradalom bukása után, 1957 decemberében kivégezték. Mindszenty József az amerikai nagykövetségen kapott menedékjogot, majd 1971-ben elhagyta az országot.
 
Az emléknap résztvevői a szentmise után koszorúkat helyezték el az Almássy-kastély falán elhelyezett Pallavicini és Mindszenty emléktábláknál, majd a rétsági laktanya bejáratánál tartottak koszorúzást. Vasárnap a rétsági római katolikus templomban helyezték el boldog Meszlényi Zoltán püspök és Mindszenty József ereklyetartóit, Szentesi Ákos iparművész alkotásait.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.