Mindenki koholt vádak miatt ül?

Kezdi megelégelni az ügyészség a különféle bűncselekményekért nagyrészt jogerősen elítélt bűnözők üzengetését, miszerint ők tulajdonképpen ártatlanok, csupán korrupt rendőrök kreáltak ügyeket ellenük.

Fazekas Géza a Legfőbb Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a Vizoviczki-ügy kirobbanása óta számos elítélt ragadott tollat, hogy valójában ők is korrupt rendőrök mesterkedésének esett áldozatul, tőrbe csalták őket, hamis bizonyítékokat gyártottak ellenük.

A nagynyilvánosság előtt elsőként Czibere Attila szólalt meg a Vizoviczki-ügy után a Hír TV-ben. „Minden normális bűnszervezetnek vannak rendőri kapcsolatai, nekik is voltak”, fogalmazott a gyilkosságokért és olajlopást elítélt Koszi-klán egykori tagja, aki szerint az ő ügyükben nemcsak az a két kisrendőr volt érintett, akiket a vádlottak padjára ültettek. Voltak a kapcsolataik között olyan rendőri vezetők, akik pénzt kaptak bizonyos információkért, ennek ellenére most is rendőrök.

Szintén a Hír TV-ben később a fekete sereg néven elhíresült bűnszervezet távollétében tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélt vezetője, Magyar Róbert  már nyíltan kimondta: az ő ügyét korrupt rendőrök intézték, és tagadta a jogerős ítéletben terhére rótt valamennyi bűncselekményt. Pár napja pedig Tasnádi Péter a hvg.hu internetes portálon közölt interjúban szintén meg nem nevezett rendőröket vádolt az ellene szinte futószalagon indított eljárás kitalálásával. „korrupt rendőrök kreálták az ügyeket ellenem”, fogalmazott.

A rendőrség megkeresésünkre nem reagált a bűnözői nyilatkozatokra. Egy névtelenséget kérő rendőrségi illetékes szerint ítélt ügyekben, jogerősen elítélt bűnözőkkel nem kíván a rendőrség sajtópolémiába keveredni. Annak ellenére sem, hogy több lapunk által megkérdezett kommunikációs szakember szerint a hatóság hallgatása kelthet olyan látszatot, hogy „van, vagy legalábbis lehet abban valami abban, amit a bűnözők mondanak”.

A magyar rendőrségnek is voltak látványos mellényúlásai, amikor az adott ügyben ártatlan embereket tartottak fogva, gyanúsítottak meg súlyos bűncselekményekkel, s voltak, akiket el is ítéltek. Ráadásul – mutatott rá több szakértő is – most az ügyészség épp azt állítja a Vizoviczki-ügy gyanúsítottjairól, hogy törvénytelen rendőri védelmet biztosítottak a vállalkozó érdekeltségeinek, miközben – szintén törvénytelenül – zaklatták a konkurens szórakozóhelyeket. Ennek fényében, már korán sem tűnhet abszurd feltételezésnek, hogy más rendőrök esetleg bizonyítékokat hamisíthattak.

A szakértők abban egyetértettek, hogy a nyilatkozatokat sem túlértékelni, sem szó nélkül hagyni nem lehet. Így például Tasnádi azon kijelentését sem, hogy „ötmillió forintot kellett volna adni egy, az ügyében eljáró nyomozó által megnevezett ügyvédnek, és akkor elkerülhette volna az egyik ügyében a letartóztatást”. Bár Fazekas Géza ügyészségi szóvivő szerint a történet nem életszerű, hiszen egyetlen nyomozó sem elintézni, sem megakadályozni nem tudja egy gyanúsított letartóztatását (ahhoz ugyanis ügyészi indítvány és bírói döntés is kell), amennyiben indokolnak találják meghallgatják az ügyben Tasnádi Pétert.

– Büntetőjogi szempontból nem ugyanazok a következményei annak, ha valaki a sajtóban általánosságokban vádaskodik, vagy ha hivatalos jegyzőkönyvben konkrét adatokat közölve teszi mindezt – szögezte le Fazekas. A szóvivő közlése szerint „az én is korrupt rendőrök áldozata vagyok” típusú bejelentéseket, panaszokat az ügyészség „értékükön kezeli”. Ez azt jelenti, hogy az adott ügy iratai alapján megvizsgálják, hogy a panaszos összeesküvés-elméletének lehet-e bármi alapja. Mert, ha tetten érték véres késsel a kezében, akkor nincs miről beszélni. A szóvivő elmondása szerint volt néhány eset, amikor meg is hallgatták a panaszost, de olyan még nem, amikor felvetődött volna a gyanú, hogy az adott ügyben tényleg történhetett valamilyen törvénysértés a hatóság egyes tagjai részéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.