Minden volt a rendőrség, csak humánus nem

Súlyos alapjogsértéseket állapított meg a Független Rendészeti Panasztestület a Geréb Ágnes-féle Napvilág Születésháznál egy tavaly októberi újraélesztéssel összefüggésben végrehajtott rendőri intézkedés során – tájékoztatott az ügyben „állampolgári bejelentés" nyomán vizsgálódó testület.

A panasz szerint a mentősök még küzdöttek az újszülött életéért, amikor a Születésházhoz riasztott rendőrök igazoltatni kezdtek. A testület az apa első igazoltatását még indokoltnak és jogszerűnek ítélte, lévén a rendőröknek tisztázniuk kellett, ki és milyen címen tartózkodott a helyiségben. 

Azonban a járőrök később visszatartották az apát, amikor az a mentőhöz kísérte feleségét és újraélesztett újszülöttjét. Ez viszont már a testület szerint jogszerűtlen és indokolatlan volt, mivel az apa kilétét és személyi adatait akkor már ismerték. A humánus eljárás követelményének az felelt volna meg – áll a testület közleményében – ha csak azután folytatják a ki-, illetve meghallgatást, hogy az apa már biztonságba tudhatta szeretteit.

Az anyát a kórházban a többi beteg előtt hallgatta ki a rendőrség, amivel súlyosan sértették a személyiségi jogait. Az egészségi állapotra vonatkozó adatok ugyanis különleges személyes adatok, amelyek megismerésére a többi beteg nem jogosult. A rendőrségnek kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy illetéktelenek ne hallhassák az anya vallomását, ennek érdekében azonban semmit nem tett. 

A panasztestület közleményében hangsúlyozta: az anya jogai akkor is sérültek az adott esetben, ha a kórteremben jelenlévő betegtársai mégsem hallották, hogy mit mond, az alapvető jogok biztosítása ugyanis a rendőrség kötelessége.

A panasztestület vizsgálatának összegzését elküldi az országos rendőrfőkapitánynak, akinek 30 napon belül kell döntenie, megalapozottnak találja-e a panaszt vagy sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.