Minden mentőben lesz defibrillátor

Lezárult az Országos Mentőszolgálatot támogató jótékonysági kampánya; az összegyűlt pénzből minden mentőautóban lesz életmentő készülék. A több mint 21 millió forintot defibrillátorok vásárlására és az ezeket eddig nélkülöző mentőautók felszerelésére fordítja az OMSZ, tájékoztat a hirado.hu

Mártai István, az OMSZ főigazgatója szerint a szakmai, emberi és társadalmi összefogás tette lehetővé, hogy megvalósuljanak céljaik. A Segíts okosan! szervezői egyébként idén először vetették be a jótékonysági program népszerűsítésében az online közösségi oldalakat.

Az Unilever Magyarország Kft. által forgalmazott és az akcióban részt vett 17 különböző márkatermék megvásárlásával bárki segíthette az életmentő készülékekhez szükséges pénz előteremtését: minden egyes termék egy forint támogatást jelentett a mentőknek.

A kampány részeként a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is meghirdették a mentőállomások versenyét. A cég a termékeladáson kívül további, összesen kétmillió forinttal támogat nyolc mentőállomást. A kedvenc állomásokra a kampány ideje alatt bárki leadhatta szavazatát a program honlapján. Nyolc kategóriában hirdettek győztest: Encs, Balkány, Gyula, Komló, Mórahalom, Nyírlugos és Székesfehérvár állomása egyenként 250 ezer forinttal gazdagodott.

Molnár Kálmán, az Unilever kommunikációs igazgatója az eredményeket ismertető tájékoztatón közölte, hogy az elmúlt három évben összesen mintegy 110 millió forint gyűlt össze a kampány segítségével, ami 170 defibrillátor vásárlását tette lehetővé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.