Viccnek is durva: Minden középületben kell lógnia egy nemzeti együttműködési nyilatkozatnak

Jól látható helyen ki kell helyezni a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot az államigazgatási szervek épületeiben - tartalmazza a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányrendelet szerint a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei által feladatuk ellátása során használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a nyilatkozatot.

A dokumentum szerint a kormány a rendeletet a nyilatkozat jelentőségére és az alkotmányban foglalt rendeletalkotási jogára figyelemmel hozta meg. A kormányrendelet a közzétételét követő napon lép hatályba.

A nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, amelyet Orbán Viktor mellett a fideszes Lázár János, a kereszténydemokrata Semjén Zsolt és Harrach Péter nyújtott be, június 14-én fogadta el az Országgyűlés 260 igen, 66 nem szavazat és 46 tartózkodás mellett. A Fidesz és a KDNP igennel szavazott, nemmel voksolt 50 MSZP-s, egy jobbikos (Novák Előd) és 15 LMP-s politikus. A Jobbik testületileg tartózkodott.

"Legyen béke, szabadság és egyetértés" mottóval kezdődő politikai nyilatkozattal az Országgyűlés kinyilvánította: az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek.

A nyilatkozat kitér arra: a magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy "elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét".

A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés meggyőződését fejezi ki, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással "képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat", ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat.

Az LMP már nyilatkozott a rendeletről:ez viccnek is durva lenne. Első hallásra nem is hittük, hogy igaz lehet - írják közlemnényükben. Ez a kormányzati szándék a 20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait idézi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.