Minden negyedik iskolás túlsúlyos

Minden negyedik iskolás túlsúlyos Magyarországon egy friss kutatás szerint. Az, hogy súlyosan elhízott társadalommá alakul-e a magyar, az már a szülők főzési és étkezési szokásainál kezdődik.

Minden negyedik iskolás túlsúlyosnak számít – derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a NESTLÉ tavaly végzett közös kutatásából, amely négyszáz, 4 és 12 év közötti gyermeket nevelő édesanya körében készült. Egy ehhez kapcsolódó friss kutatás szerint a lesújtó helyzet oka részben a szülői mintákban keresendő.

A szülők és a család étkezési gyakorlata meghatározó a gyermekek szokásainak kialakulásában – a triviálisnak gondolt következtetést a a Nestlé egy másik, friss kutatásának eredménye is megerősítette. Azok közt a gyerekek közt, akik kevesebb alkalommal esznek együtt a családdal, többen küzdenek súlyproblémával. Fontos lenne, hogy legalább a napi főétkezések felét együtt költse el a család, különös tekintettel a reggelire – fogalmazta meg a felmérés kapcsán Dr. Tóth Tamás, a Magyar Elhízástudományi Társaság főtitkára. Iskolaidőben és dolgozó szülők mellett mindez teljesen irreális.

Az egészségtudatos szülők gyermekei hetente legalább egyszer fogyasztanak halat, a hét minden napján esznek friss zöldséget, és kétszer olyan sűrűn fogyasztanak teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut, zsírszegény húst, mint a kevésbé egészségtudatos szülők csemetéi – derül ki a Nestlé az egészséges gyermekekért program keretén belül készült felmérésből. Vagyis esetükben hamarabb kialakul a kiegyensúlyozott táplálkozás mintája, mely a túlsúly és elhízás megelőzésének alapfeltétele.

Az egészségtudatos édesanyák több mint fele hetente legalább egyszer együtt főz gyermekével. A zöldségekkel, a tejtermékekkel és főzelékekkel szemben is érezhetően nyitottabbak a gyerekek, mint, azok akiket nem vontak be a konyhai tevékenységbe.

A közös főzés abban is segít, hogy a gyerekek játékosan tanulják meg, melyik ételnek milyen a tápértéke, az élettani hatása. Ez komoly hatással lehet később a szemléletére – tette hozzá Kiss-Tóth Bernadett, a Nestlé dietetikusa. A mai gyerekek a holnap szülői, az odafigyelésnek tehát generációkon átívelő pozitív következményei lehetnek – tette hozzá Kiss-Tóth Bernadett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.