Minden negyedik baranyai háziorvos nyugdíjaskorú

Gond lehet a háziorvos-utánpótlással Baranyában, mert mint a bama.hu írja, egyre inkább korosodik a pálya, s a fiatal orvosok többnyire külföldön keresnek állást.

Habár ma csupán három háziorvosi körzet betöltetlen Baranyában, az ötven feletti aktív doktorok száma mintegy ötven százalék, s minden negyedik praxist vállaló családorvos nyugdíj mellett végzi munkáját. Dr. Bányai Elek, a Baranya Megyei Orvosi Kamara alelnöke megerősítette azokat a tapasztalatokat, amelyekről baranyai háziorvosok számoltak be lapunknak, miszerint nem is érdeklődnek igazán a családorvosi szakma iránt a fiatalok, illetve ez addig tart sokaknál, amíg rezidensként dolgoznak.

Közülük sokan külföldre mennek. Az alelnök szerint fontos lenne rendezni a betegek után járó állami juttatást. Mindemellett szerinte a helyzet megoldásában nélkülözhetetlen lenne egy olyan célzott és kedvezményes hitelprogram elindítása, amelynek segítségével a háziorvosi praxist meg tudnák váltani a fiatal doktorok.

A szakmában dolgozók szerint előrelépés nélkül – a fentiek miatt – néhány éven belül komoly orvoshiány is kialakulhat. Dr. Balogh Sándor, a PTE ÁOK Családorvostani Intézetének vezetője azt mondta, nem csak anyagi kérdésről van szó, csupán pénzügyi lépésekkel nem lehet rendezni a problémát. Persze az állami juttatás felemelése nélkül sem lehet változást elérni.

A rendszer alapjaihoz is hozzá kellene nyúlni, s már a képzés során nagyobb hangsúlyt fektetni a háziorvosi orientációra. Mindemellett az idős orvosok szaktudásáról, tapasztalatáról sem szabad lemondani, azért sem, mert többen amiatt is dolgoznak még, mert hivatásuk, s mert szeretnek segíteni a betegeknek. Éppen ezért őket be lehetne vonni a fiatal gyógyítók segítésébe, a gyakorlati tapasztalatok átadásába.

Több olyan baranyai idősebb háziorvossal beszélt a lap, akik nyugdíjasok, de dolgoznak. Elismerték, több ok miatt örülnek is a munkának, de az időskorban való gyógyítás egyik meghatározó oka, hogy nincs is nagyon utánpótlás. Nem tolonganak a praxisukért a vállalkozó szellemű, s főleg elkötelezett fiatal orvosok.

Pozitívum, hogy a munka frissen is tartja őket, az egészségügy amúgy is olyan terület, amely egyfajta kötődést jelent, nehéz lemondani a betegek hálájáról – és itt hangsúlyosan nem anyagi természetű háláról beszéltek. A háziorvosi terület sosem volt a legtöbb hálapénzzel kecsegtető terület, de úgy tíz éve szinte teljesen eltűnt az életükből – persze kivételekről mindenki tudott.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.