Milliós bírság gyorshajtó állami vezetőknek

Az elmúlt alig egy évben 63 alkalommal bírságolták meg az állami vezetőket, vagy az őket szállító sofőröket gyorshajtás miatt - írja a Blikk.

A lap szerint a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok három összetört kocsija is a szervizben kötött ki, s mobiltelefonjaik őrzésével is hadilábon álltak. Az állami autókat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság szerint a vezetők autóit tavaly augusztus óta három alkalommal bírságolták meg tiltott helyen parkolás miatt, ami a sofőröknek 30-30 ezer forintjukba került. Súlyosabb összegeket kellett fizetni a gyorshajtások miatt: összesen 2,3 milliójuk bánta a száguldozást.

A sietségért 43 esetben kellett 30 ezer forintot fizetni. 15 alkalommal 45 ezer, míg 4-szer 60 ezer volt a szabálytalankodás ára. A legnagyobb bírság 90 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy ha városban csípték el a rendőrök, megengedett 50 km/óra helyett 95-105-tel ment, ha autópályán, ehhez a bírsághoz 130 helyett 200-210-zel kellett száguldania.

A gyorshajtásokból nem lett nagyobb baj: a három karambol nem ilyen helyzetekben történt. Kétszer parkoláskor húzták meg a kocsikat – 186 ezer, illetve 673 ezer forint volt a kár –, egyszer pedig a jeges úton megcsúszott járgány egy virágládának ütközött. Itt 382 ezer forintba került a javítás. A vétkesek a biztosításnak hála minden esetben csak a kár 10 százalékát, minimum 50 ezer forintot fizettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.