Milliókat követelnek a rendőrségtől a tüntetők

Két polgári per kezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden, melyekben több millió forintot követelnek a rendőrségtől a 2007-2008-as fővárosi tüntetések résztvevői a szerintük jogsértő intézkedések miatt

A felpereseket spontán demonstráció során rendőri felszólítást követően jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt megbilincselték, előállították, majd néhány óráig a kapitányságon fogva tartották. A felperesek elleni szabálysértési eljárásokat a bíróság már korábban szabálysértés, illetve bizonyítottság hiányában megszüntette. Ezután indították meg a polgári pereket a rendőrség ellen személyi szabadság és emberi méltóság megsértése miatt, összesen több mint 6 millió forintos kártérítést és nyilvános elégtételt követelve.

A rendőrség a keresetek elutasítását kérte, illetve a jogalap megléte esetén is eltúlzottnak tartja a kártérítési igényeket, de az egyik ügyben már voltak peren kívüli egyeztető tárgyalások a felek között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.