Milliárdokat osztanak ki pályáztatás nélkül

Megkerülné a pályáztatást az Orbán-kormány az egyes tárcák meghatározott célú előirányzatainak odaítélésénél - írja mai számában a Népszava a birtokába került dokumentum alapján.

Milliárdokat osztanának ki pályáztatás nélkül - ez derül ki abból előterjesztés-tervezetből, amely még arra is tanácsokkal szolgál a kabinetnek, hogy milyen legyen a döntés tálalása - írja a Népszava.

A hivatalos kormányzati kommunikációnak nem szabad "kezdeményezőnek" lennie, de ha a sajtó mégis csak ráharapna a témára, akkor a pályáztatás elkerülésével megtakarított összeg lesz a "fő üzenet". A - nem tudni, milyen számításokon alapuló - 5 százalékos megtakarítás ugyanakkor egészen biztosan jelentős összeget takar, hiszen mintegy 9 milliárdnyi közpénzről döntenének.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) munkatársai által összeállított koncepció február 23-i dátumozású, már ellenjegyezte Borókainé Vajdovits Éva helyettes államtitkár, s jóváhagyta Gál András Levente közigazgatási államtitkár is.

A támogatásokat, melyekről kormányrendeletben döntenének, mintegy 9 milliárd forintot osztana szét alapítványok, közalapítványok, társadalmi szervezetek között úgy, hogy mellőznék a kötelező pályáztatást. Az előterjesztés-javaslatban még azt is külön jelzik, hogy elfogadása esetén a "követő", nem pedig a "kezdeményező" kommunikáció a javasolt. Tehát a kormányzati retorika csak akkor ad tájékoztatást a milliárdokról, ha arra a sajtó magától rájön.

A KÜM a Demokrácia Központ Közalapítványnak 100 millió forintot juttatna működési célokra, valamint a Tom Lantos Intézet létrehozására, 15 millió forinttal pedig egy emberi jogok érvényesüléséért küzdő nemzetközi alapítványt támogatna. A KIM ezzel szemben bősséggel támogatna határon túli és egyházi szervezeteket, kiadványokra, működésre és különböző programok megszervezésére és lebonyolítására is juttatna közpénzt.

Rendezvényszervezésre kaphatna például 5 millió forintot a Média a Családért Alapítvány, de szánnak 11 milliót a Tisza István Baráti Társaság konferenciájára és emlékművére is. A Terror Háza Múzeum 15 milliót nyerne egy meg nem nevezett emlékkiállítás megrendezésére és kutatói ösztöndíj finanszírozására.

A kulturális államtitkárság szintén bőkezűen bánik az adóforintokkal, számos szervezet működési költségeit finanszírozná meg ebben a formában, de az előterjesztés-tervezet szerint a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány is kaphat - "programtámogatás" címszóval - 450 millió forintot, holott néhány hete derült ki, megkurtították a világhírű együttes költségvetését mintegy 175 millió forinttal. (E támogatás ellenére is kevesebbet kapnak idén, mint a megelőző évben.) Nagy tétel az oktatási intézmények, illetve főként programok támogatása is. 330 millió forintot szánnak például a Lakitelek Népfőiskola működési költségeire, meg nem nevezett infrastrukturális dologi kiadásokra, személyi jellegű költségekre.

A szolidabb egészségügyi támogatási keretben a legérdekesebb tétel a napokban is tiltakozó Magyar Rezidens Szövetség 8 millió forinttal való támogatása, melyért cserébe "aktív közreműködést", valamint "háttéranyagok készítését" várnák az orvostanhallgatókról.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.