Milliárdok vízóracserére

Egyre többet kell fizetni a vízért, és ehhez jön még a vízóracsere díja. A készülékeket hat évre hitelesítik, s utána a kukába kerülnek a tízezer forint körüli áron beszerezhető szerkezetek.

Több milliárd forintot költenek évente kötelező vízóracserére a háztartások – tudta meg a Blikk. Csak Budapesten mintegy egymilliárd forintot fizetnek ki a lakók erre. Nem divatból, hanem mert hat év után akkor is ki kell cseréltetni a nem olcsó szerkezetet, ha annak amúgy semmi baja nincs.

A lap úgy tudja, a vízszolgáltatók is indokolatlannak tartják az ilyen gyakori cserét, ezért egyeztetni kezdtek a szakhatóságokkal, hogy módosítsanak a 21 éve elfogadott, s azóta idejétmúlt jogszabályon. Ha így lesz, azzal rengeteg kiadástól kímélik meg a háztartásokat, hiszen tavaly csak Budapesten 115 ezer vízórát kellett kicseréltetniük a vízfogyasztóknak mindössze azért, mert lejárt a törvényben megszabott szavatosságú idejük.

Az új vízórák egyenként 9-10 ezer forintba kerülnek, ehhez jön még az 5500-6600 forintos műszaki átvételi díj. Sok lakásban pedig nem elég egy óra. Budapesten egy nyolc vízórás lakás tartja a nem hivatalos rekordot a Fővárosi Vízművek adatbázisa szerint.

Veszeli Béla akár még szerencsésnek is gondolhatná magát, hiszen neki „csak" négy készüléket kell rövidesen kicseréltetnie.

– A szerelő díjával együtt nem úszom meg harmincezer forint alatt, de lehet, hogy 38 ezer lesz a számla – osztott-szorzott a zuglói panellakásban élő férfi. Ő, akárcsak a többi, vízórával rendelkező lakó, kényszerhelyzetben van. Nem tehet mást, mint kifizeti a borsos árat, különben még inkább ráfizet.

– Ha nem szereltetek új mellékvízmérőt, 24 ezer forint átalánydíjat kell fizetnem, ezzel ijesztgetett a közös képviselőnk - mondta. - Nem tudom, hogyan jött ki neki, ennyiből talán egy kisebb medencét is fel lehetne tölteni. Inkább előteremtem valahonnan azt a harmincezret – panaszolta.

– Nem mi, hanem törvény írja elő, hogy a fogyasztónak kell gondoskodnia a mellékvízmérők cseréjéről és hitelesítéséről. A vízszolgáltatók csak így mérhetnek és számlázhatnak – közölte Lévay Zsuzsa, a Fővárosi Vízművek szóvivője. Ha a fogyasztó elmulasztja a hatévenkénti hitelesítést – tette hozzá -, a szolgáltató jogosult a mellékmérős szolgáltatási szerződés felbontására. Ezután nem olvassák le az órát, a vízdíjat pedig nem a tényleges fogyasztása alapján, hanem a közös költség részeként, a társasház által meghatározott módon kell fizetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.