Mikor is készült a feljelentés a Kósa-videóról?

Tudósítónk hétfőn, március 29-én beszélt először Kósa Lajos sajtófőnökével, s mivel ő nem tudott az akkor már napok óta a YouTube-on lévő videó létéről, kérésére elküldte neki. Ezek után Kósa kérdésünkre tagadta a Rónai Attila által elmondottakat.

Kollégánk telefonon beszélt ezek után, hétfő késő délután Rónai val is, aki tegnap már elérhetetlennek bizonyult. Rónai akkor azt mondta neki, hogy valóban ő van a felvételen, de állításai teljesen valótlanok, mert ez „egy ilyen kényszerítettség alatt történő dolog volt". Arról, hogy ki és miért kényszerítette, a nyomozás érdekére hivatkozva nem beszélt, úgy fogalmazott, hogy „feljelentést fogok tenni kényszerítés miatt a rendőrségen".

A szerdai Magyar Nemzet és Magyar Hírlap viszont már azzal állt elő, hogy az ügyben felbukkant a titkosszolgálati szál, és részletesen ismertetik Rónai feljelentésének szövegét - a Magyar Hírlap fakszimilében is közli -, miközben ő maga nem szólal meg sem a Magyar Nemzetben, sem a Magyar Hírlapban.

Kérdés, hogy miként jutottak hozzá a feljelentéshez, ha őt magát nem érték utol. Hogyan került annak fénymásolata a Magyar Hírlaphoz? Kérdés továbbá, hogy ha Rónai lapunknak hétfő este a birtokunkban lévő hangfelvétel szerint a leghatározottabban jövő időben beszél a feljelentésről, vajon mikor tette azt meg.

A Magyar Hírlapból fakszimiléjéből kiderül, hogy már aznap. Viszont az, hogy hétfő este ment volna be bejelentést tenni ebben az ügyben, nem túlságosan életszerű.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.