Mikola aggódik Szócskáért

Pozitívnak ítéli a Széll Kálmán tervet, amely óriási lehetőség az országnak a kilábalásra – állítja a Magyar Hírlapnak adott interjújában Mikola István (Fidesz-KDNP) egykori egészségügyi miniszter, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) nagykövete, aki jelenleg Párizsban dolgozik.

A politikus szerint egyáltalán nem olyan negatív Magyarország megítélése, mint ahogy időnként belülről látszik. Úgy gondolnak ránk, hogy itt vannak a „rebellis” magyarok, akik feszegetik a határokat, csökkentik az államadósságot, s megfékezték a költségvetési hiányt, azaz: érdemes az eredményeinkre odafigyelni.

Az interjúban Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral való kapcsolatáról azt mondta: „Bár a sajtó megpróbált az államtitkár és közém éket verni, nincs konfliktus közöttünk. Ismerem Szócska Miklóst, tanítottam is a menedzserképzőben, miután korban előtte járok. Felkészültnek tartom, és támogatom. Rendszeresen beszélünk egymással. Meghallgatja a véleményem, de ő van döntési pozícióban. Az az adatgyűjtés, az a megalapozó munka, amely az egészségügyben elkezdődött, igen nagy érték. Ezt egyértelműen támogatom. Azért viszont aggódom, hogy tud-e lépést tartani azzal a gyakran indulatos, majd olykor depresszióba süllyedő szakmai ellenérzéstömeggel, amely sokkal gyorsabb pozitív változásokat, fürgébb strukturális átalakulást és persze magasabb béreket követel.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.