Mikecz Péter vezeti a kormányszóvivői irodát, Kern Tamás a stratégiáért felel

Két helyettes államtitkár segíti a Miniszterelnökségen az új kormányszóvivő munkáját: Mikecz Péter igazgatási helyettes államtitkár feladata egyebek mellett a kormányszóvivői iroda vezetése, Kern Tamás pedig a stratégiáért felel. Giró-Szász András csapatában maximum 16-an dolgozhatnak majd.

Az MTI azután kereste meg Kern Tamást, hogy a Népszabadság pénteki számában arról írt, információik szerint Kern, a Századvég Alapítvány politológusa, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója az új kormányszóvivő csapatának helyettes vezetője lesz.

Kern Tamás az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: Mikecz Péter az igazgatásért felelős helyettes államtitkárként vezeti a kormányszóvivői irodát, munkatársaival felel a sajtóval való, valamint a közigazgatáson belüli kapcsolattartásért.

A Magyar Közlöny 106. számában megjelent miniszterelnöki határozat szerint Mikecz Pétert szeptember 12-i hatállyal helyezték át a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuméból (KIM) a Miniszterelnökség állományába. Mikecz Péter korábban ugyanis - július 6-tól mostanáig - a KIM-ben a Kovács Zoltán vezette kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságon volt helyettes államtitkár. Előtte a tárca sajtó és kormányzati kommunikációs főosztályát vezette. Mikecz Péter korábban éveken át betöltötte Hódmezővásárhelyen, a polgármesteri hivatalban a kabinetiroda, illetve a városstratégiai iroda vezetői posztját is.

Saját feladatairól szólva Kern Tamás közölte: stratégiai helyettes államtitkárként szakértői, stratégiai anyagok, tanulmányok elkészítése lesz a feladata a szóvivő számára. Arra a kérdésre, valóban ő lesz-e a kormányszóvivői csapat helyettes vezetője, azt mondta: a pontos szervezeti és működési szabályzat (szmsz) még nem készült el, ebből adódóan erre még nem tud választ adni.

A kormányszóvivő csapatára kitérve elmondta, jelenleg folyik a létszámfeltöltés. Az apparátus száma az előírások szerint nem lehet több 16-nál, amelybe például a titkárnők vagy a kormányszóvivőnek járó sofőr is beletartozik - ismertette.

A Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg az új kormányszóvivő, Giró-Szász András kinevezése, aki feladatait miniszterelnöki biztosként látja el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.