Miért vonta vissza Pokorni Zoltán az indítványát?

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke bízik benne, hogy meglesz a fedezet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) az iskolaigazgatók bérének egyéni vizsgálat utáni esetleges kompenzációjára.

Erről Pokorni Zoltán beszélt a köznevelési törvény módosításának elfogadása után kedden az MTI kérdésére. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatón azt mondta: minden iskolaigazgató jövedelmét egyedileg megvizsgálja a kormány. Tájékoztatása szerint a kormánypárt képviselőcsoportjának hétfői ülésén felmerült az igény törvényi biztosítékra annak érdekében, hogy az intézményvezetők bére se csökkenjen. A frakcióvezető közlése szerint ehhez törvénymódosítás nem szükséges.

Beszámolt arról is: a hétfői frakcióülésen - heves vita után - többen törvényi garanciákat vártak az intézményvezetők bérének szinten tartására, ám ebben hétfőn nem jutott döntésre a képviselőcsoport. Ezért felkérte az oktatási kabinetet a módosító javaslatok kidolgozására és benyújtására - fűzte hozzá.

Pokorni Zoltán és kormánypárti politikusok e kérdésben módosító indítványt is nyújtottak be, de ezt a törvény elfogadása előtt visszavonták.  Az oktatási bizottság elnöke kedden azt mondta, továbbra is azt gondolja, jobb lett volna, ha a törvényben rendezik ezt a kérdést. Mindenkire kiterjedő, egyszerűbb megoldás lett volna, bár kétségtelenül többe került volna - jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: az egyéni vizsgálattal is kezelhető a probléma nagyrészt, de nagy kérdés, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak lesz-e erre fedezete. Nagyon bízom a kormányban, hogy lesz, és ezt munkát indokolatlan huzavona nélkül gyorsan el tudják végezni októberig, hiszen ekkor már változnak a keresetek és a jövedelmek.

A módosító javaslatok visszavonásáról azt mondta, a kormány arra a kérte, ezt fogadja el. Ezt elfogadtam, és bízom benne, hogy ez így működik - fogalmazott Pokorni Zoltán. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy ne legyen pár ezer ember sem, akinek az alapbére ugyan nőtt, de a jövedelme csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.