Miért futott túl a vörös jelzőn a váci vonat?

Megfelelően működött a vasúti biztosítóberendezés és a vonatbefolyásoló rendszer szombaton Dunakeszinél, ahol két vonat ugyanazon a vágányon egymással szemben haladt és alig 40 méterre állt meg egymástól - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-vel vasárnap.

Bajkó Erika elmondta: a balesetvizsgálók éjszaka fejezték be a helyszíni szemlét Dunakeszinél. „Az eddigi információk szerint Dunakeszi állomás, tisztázatlan okból, az eredetileg tervezett 3-4. vágány helyett a 8. vágányra fogadta a Budapest felől érkező személyszállító motorvonatot, amely a biztosítóberendezés korábban már ismert hibája miatt óránkénti 15 kilométeres sebességnél kisebb sebességgel érkezett az állomásra".

Hozzátette: a másik, Vác felől érkező vonatnak a bejárati jelzőnél kellett volna várakoznia, amíg a motorvonat elhagyja az állomást. A vonat azonban túlment a számára tilos jelzést mutató vörös jelzőn, „felvágta", vagyis átállította az első váltót, majd kitérő állású váltón haladt keresztül, aminek következtében ugyancsak a 8. vágányra terelődött.

– A vonatbefolyásoló berendezés - észlelve, hogy a vonat meghaladta a vörös jelzést - megkezdte a vonat vészfékezését. Eközben a motorvonat vezetője is észlelte a szembejövő vonatot, és ő is megállította a saját vonatát, így a két vonat egymástól 38,2 méterre állt meg" - tette hozzá Bajkó Erika.

Elmondta, a helyszíni szemle során a balesetvizsgálók ellenőrizték az esettel kapcsolatban érintett biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló berendezés működését, és azt megfelelőnek találták.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet átvette a vonat adatrögzítő berendezését, az azon tárolt adatok elemzése még folyik. Ezt követően részletesen meghallgatják a személyzetet, amelynek az első meghallgatása már szombat este megtörtént.

A Mávinform szombat délután azt közölte, hogy a vonatokon senki sem sérült meg.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a vasúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával indított nyomozást az ügyben ismeretlen tettes ellen.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.