Miből tellett Zsiga Marcellnek új házra?

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Blikk a miskolci alpolgármester ellen, mert a vagyonnyilatkozatából nem derül ki: miből vett egy negyvenmilliós ingatlant. Zsiga Marcell úgy véli, gyűlöletkampány folyik ellene.

Miből vette meg 40 milliós házát Zsiga Marcell miskolci alpolgármester? – tette fel a kérdést a Blikk. Zsiga Marcell – az idei vagyonnyilatkozata alapján – ugyanis tavaly októberben vásárolt egy 1120 négyzetméteres ingatlant, amely – a szomszédok szerint – 40 millió forintba kerül. Az ingatlannak felerészben tulajdonosa az alpolgármester.

A tavalyi és idei vagyonnyilatkozatát összehasonlítva azonban nincs nyoma, hogy miből sikerült megvásárolnia ezt az ingatlant. Ugyanis sem hitelre, sem baráti kölcsönre nem volt szüksége, és egyik korábban meglevő ingatlanától sem kellett megválnia az új kedvéért.

Zsigának tavaly év elején összesen 10,5 millió forintos megtakarítása volt a vagyonnyilatkozata szerint, ez a mostani alapján 1,7 millióra olvadt januárra. A megtakarítása azonban csak a vételár negyedére lehetett elég. A képviselői és alpolgármesteri fizetésből sem lehet összekaparni egy év alatt a hiányzó összeget.

Zsiga költségtérítés nélküli havi egymilliós fizetése nettóban 620 ezer forintot jelent, vagyis egy év alatt alig hétmillió forint jön össze belőle, ha mindet félre tudja rakni. A lap kilátásba helyezte, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez.

A Blikk tavaly decemberben arról is beszámolt, hogy Zsiga Marcell gyorsan berendezkedett az új házában: néhány héttel a beköltözése után felújították a háza előtti kátyús utcaszakaszt, és a vízelvezetést is megcsinálták. Az útfelújítás váratlan volt, és a környékbelieket is meglepte.

„A háznak csupán fele az enyém, az országos napilap csúsztat, megtéveszti az olvasókat. A jövedelmemből ki tudtam gazdálkodni az ingatlan árának egy részét, de azt igazából családi összefogással sikerült megvásárolni” – válaszolta a Borsod megyei hírportál, a boon.hu kérdésére a képviselő.

Azt is elmondta: úgy gondolja, gyűlöletkampány folyik ellene, amely mögött az MSZP áll, ezért a párt ellen rágalmazás miatt feljelentést tett. "Olyan témákban szólaltam fel, amelyek miatt a szocialisták nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekintenek..." – mondta Zsiga Marcell.

Melyek ezek a témák? "A közgyűlési üléseken végzett munkám és a parlamenti felszólalásaim is kényesen érintették az MSZP-t" – fogalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.