20 ezerrel kopasztanak meg a tanévkezdésen

Tavaly 12 százalékkal volt drágább a családoknak az iskolakezdés, mint egy évvel korábban.  Akkor átlagosan 31,5 ezer forintot költöttek augusztusban és szeptemberben is az az érintettek, az idei változásokról viszont még nincs összesítés.

A Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta a tavalyi és az egy évvel korábbi adatokat arról, mennyibe kerül az iskolakezdés a magyar családoknak. Drágultak a tankönyvek, de az egyéb kiadások is. Így míg 2014-ben átlagosan 12700 forintért vásárolták meg a tankönyveket, 2015-ben már 13100 ezer forintot kellett kifizetniük a szülőknek, és az egyéb tanszerek további 7300 forinttal apasztotta a pénztárcájukat. A háztartások iskoláztatási támogatással kapcsolatos havi költségei egyik évről a másikra csaknem 12 százalékkal emelkedtek.

Magyarországon 1,02 millió iskolás gyereket nevelő család van, melyben 1,5 millió iskolás gyerek él. Az érintett családok több mint felében egy, a családok harmadában kettő, tizedükben három vagy több iskolás van.

A tanévkezdéssel járó extra kiadások mellett egy-egy gyerekre iskoláztatására tavaly havonta 11 ezer forintot fordítottak a magyar szülők. A legnagyobb megterhelést azonban a tanév kezdés jelenti, ekkor gyerekenként átlagosan 19600 forintra van szükség. Az összeg nagyobb hányadát tanszerekre, ruhákra költik, kisebb hányadából a menzát, a magántanár óradíját illetve osztálypénzt fizetik be a szülők. (Tavaly átlagosan 7400 forint osztálypénzt szedtek be a gyerekektől az iskolák.)

A most közzé tett adatokból az is jól látszik, hogy minél több gyereket nevel egy család, annál kevesebbet költenek egy-egy gyerekre. Ezt nem csak amiatt van, mert az ilyen családoknak elve kevesebb a pénze, hanem számukra több ingyenes tankönyv vagy étkezési támogatás jut. Tavaly tíz iskolás közül hét kapott térítésmentes étkezést az iskolában. ( A Fidesz minapi sajtótájékoztatója szerint idén már tízből kilenc kap majd térítésmentesen ebédet.)

A nagycsaládosok kiadásai a családi pótlék, a gyermekkel kapcsolatos adókedvezmények mellett is nőnek, mert például a nyelvkönyveket, nyelvi gyakorlókat többnyire kedvezmény nélkül, teljes áron kapják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.