Mi várható még ebben az évben?

A Policy Agenda negyedik negyedéves Politikai Hatás Index (PHa-index) előrejelzéséből kiderül, hogy az elkövetkező három hónapban a költségvetési törvény, az adórendszer és az önkormányzati törvény uralhatják a politikai napirendet.

A negyedik negyedévben a kormány őszi törvényalkotási programja, munkaterve, a készülő sarkalatos törvények és az Országgyűlés előtt lévő előterjesztések alapján az elemzésben 173 jogalkotási kezdeményezést vizsgáltak. Ennek alapján az előttünk álló három hónapban a következő öt ügy lesz a leginkább a közvélemény figyelmének fókuszában (zárójelben a PHa-index):

1-2. A Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló törvény és a és a versenyképesség javítását megalapozó és egyéb adótörvények (4,4) lesz várhatóan a legmeghatározóbb téma. A költségvetés egyes elemeit folyamatosan ismeri meg a közvélemény, amely már ebben az időszakban is jelentős politikai vitákat eredményezett.

A költségvetéshez szorosan kapcsolódik a jövő évi adórendszerről szóló törvény is, amely amellett, hogy rögzíti a már bejelentett adóemeléseket, tartalmazza majd a személyi jövedelem adó rendszerének jelentős átírását. Korábbi negyedévhez képest, még élesebbnek látjuk a politikai konfliktus lehetőségét ezeknek a törvényeknek, mivel a kormánypárt frakción belüli nézeteltérések, és azok nyilvánosságra kerülése sem elképzelhetetlen ezekben a jogalkotási kérdésekben.

3. A helyi önkormányzatokról szóló törvény (4.25) alapvetően átrajzolja a jelenlegi önkormányzati rendszert. A koncepció készítésének időszakában is látszott, hogy jelentős konfliktusok várhatóak ennek kapcsán a kormánypárti frakción belül is. Amennyiben ezt nem lesz képes kezelni a kormány, akkor a viták élesen megjelennek a médiában. Mivel a költségvetés végrehajthatósága miatt forráskivonással kell számolni az önkormányzati rendszerben, ezért nehéz lesz olyan kompromisszumot elérnie a jogalkotónak, amely kontrollálhatóvá teszi a vitát.

4. A köznevelésről szóló törvény (4,05) a kormány örök problémája. Még hivatalosan koncepció szinten sem jelent meg a kormányzati elképzelés, amikor már éles támadások övezték az oktatási államtitkárság szándékait. Az tette TOP ügyek egyikévé ezt a kérdést, hogy nemcsak a szakszervezetek és az ellenzéki pártok támadták élesen, hanem nyilvánosan a Fidesz szakpolitikusai is ellenvéleményeket fogalmaztak meg, sőt sajtóhírek szerint a miniszterelnök és az oktatási államtitkár között is erős szakmai konfliktus robbant ki.

A köznevelésről szóló törvény kapcsán egészen odáig is elmehet a belső küzdelem, hogy a kormánnyal és a KDNP képviselőivel szemben a Fidesz meghatározó kérdésekben módosító javaslatokkal átírhatja az eredeti elképzelést, ahogy ezt tette már korábban is.

5. A Munka Törvénykönyvéről szóló törvény (4) már a harmadik negyedévben is uralta a szakpolitikai kérdések közül a napirendet. Rossz időzítéssel, a kormány oldal számára láthatólag felkészületlenül került nyilvánosságra a javaslat. Eredeti tervek szerint, amelyet még júliusban rögzített a munkatervében a kabinet, már szeptemberben benyújtotta volna a kormány az Országgyűléshez a törvény-javaslatot. Feltehetőleg az erős szakszervezeti ellenállás miatt tárgyalókészebbnek mutatkozik a kormány, ezzel próbálja a konfliktus élét csökkenteni. Ennek ellenére nem gondoljuk, hogy képes lenne a kabinet egy olyan javaslatot készíteni, amely ellen ne lépnének fel a munkavállalók érdekképviseleti szervei. Ez pedig megfelelő táptalajt jelent az utcai demonstrációkhoz és egyéb megmozdulásokhoz.

*

Részletesebb prognózisokat a www.policyagenda.hu oldalon lehet találni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.