Természetvédelmi háttér

A tágabb értelemben vett Normafa-lejtő (a Harang-völgyet és Csillag-völgyet is beleértve) történetét tekintve igazán különleges hely a Budai-hegységben. Már a 19. században is kedvelt kirándulóhely volt, télen pedig sí- és szánkópályának használták. Ez utóbbi miatt a zömmel északias, meredek oldalakat évente rendszeresen lekaszálták, viszont nem legeltették. A Budai-hegység különleges elhelyezkedése, sajátos éghajlata és kiemelkedő fajgazdagsága, valamint a kíméletes, de folyamatos használat csodálatos, magasfüvű, zárt erdőssztyepréteket hozott létre.

Valójában ezeknek az erdőknek a tisztásai – korábban jóval nagyobb kiterjedésű – irtásrétek, amelyeken itt-ott gyönyörű, nyílt állásban fejlődött nagy fákat (bükköket, juharokat, berkenyéket) találunk. A gyepek kaszálás hiányában valószínűleg hamar beerdősödnének, mivel itt az üde termőhely igényű fafajok nagyon jól újulnak. A rendszeres kaszálást a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai végzik. E gyepek megőrzése természetvédelmi szempontból fontos, mert többek között a fokozottan védett csíkos boglárkalepke egyetlen hazai élőhelyei.

A csíkos boglárka 1982 óta védett és a magyarországi Vörös Könyv a „közvetlenül veszélyeztetett (a kipusztulás közvetlen veszélyébe került)” állatok csoportjába sorolja. A Magyarországon a múlt században még gyakori fajnak a hatvanas években már csak néhány népességét ismertük, elterjedése a Dunazug-hegységre és Budai-hegyvidékre korlátozódott. A XX. század végére a hajdani erős populációkból álló és több helyen előforduló csíkos boglárka élettere drasztikusan összezsugorodott és a 70-es évek elejére már csak a főváros területén (Normafa), egy helyen tenyészett. Az akkor még legalább 500 egyedből álló populáció egyedszáma az 1990-es évek végére drasztikusan csökkent, és ma már csak pár tucat példányból áll.

A terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Budai Tájvédelmi körzetének, valamint az Európai Unió Natura 2000 hálózatának is része.

Emberi hasznosítás

Az irtásrétekből lett kaszálók a 20. században sí- és szánkópályákká alakultak át, és a hazai sísport korai történetében jelentős szerepet játszik a Normafa. Ebben a korai időszakban jól megfért egymással a sport és a természetvédelem: a hagyományos módon kaszált, és nem intenzív módon sportolásra használt gyep hozzájárult a természeti értékek fennmaradásához. 

1971-ben készült el a Kis-Normafa lesiklópályáján az első elektromos meghajtású drótköteles sífelvonó, amely intenzívebbé tette a gyepek használatát, de annak mértéke még mindig nem jelentett komoly veszélyt a természeti értékekre, legfeljebb a tájat csúfította el. Ma már nem üzemel, ahogyan az egykori 2 síugró sánc is csupán történelem. A felvonót lebontották, pedig valaha óránként több száz embert szállított fel az - igaz, nem túl hosszú - lesiklópálya tetejére.

Annak ellenére, hogy a lesiklás után csak emberi erővel lehet visszajutni a hegyre, a havas hónapokban síelők, szánkósok és snowboardosok lepik el a Normafa lejtőit. Itt tartja hétvégeken edzéseit több síiskola, melyek egyébként a közelben műanyag pályákkal is rendelkeznek, ahol a gyerekek a hószegény napokban is tanulhatnak síelni.

A hómentes napokon a kirándulásé, túrázásé a főszerep, de a 21. században – a szabadidő eltöltésének jóval változatosabb lehetőségei miatt – ez már jóval kevesebb embert mozgat meg, mint akár egy-két évtizeddel ezelőtt. Természetvédelmi szempontból nagyobb kihívást jelentenek azok a – főleg downhill – kerékpárosok, akik letérnek a kijelölt útvonalakról.

A síelés hatásai

A nem-intenzív – kizárólag a természetes hóra építő, minimális infrastruktúrát igénylő – síelés, a megfelelő időben történő kaszálással, valószínűleg továbbra sem jelentene természetvédelmi problémát. Sőt, jól ki tudnák egymást egészíteni, ahogy az korábban is történt. Ahhoz azonban, hogy a Normafára tervezett sípálya gazdaságosan kihasználható legyen, több feltételnek is teljesülnie kell, és ezek a feltételek már kifejezetten ellentétesek is lehetnek a természetvédelmi célkitűzésekkel.

Egy sípálya csak akkor üzemeltethető gazdaságosan, ha egy szezonban legalább 3 hónapon át lehet használni, és a hóréteg átlagos vastagsága legalább 30 cm. Összehasonlításképpen, a sízéshez hazánkban legkedvezőbb adottságokkal rendelkező Mátraszentistván (626-821 méteres tengerszint feletti magasság, speciális mikorklíma, a pályák hossza 3,9 km, 145 méteres szintkülönbséggel) is csak átlagosan 90 napig tart nyitva. A 2012/13-s rekordhosszú szezonban 106 napon át volt alkalmas síelésre.

A Normafa mindössze 300 méter hosszú sípályája 400 és 477 méter közötti tengerszint feletti magasságban fekszik (77 méteres szintkülönbség), egy „hőszigetként” működő nagyváros mellett4. A Budai-hegység területén a csapadék éves mennyisége, szintén 100 éves átlagban, 600-700 milliméter, és havazás évente átlagosan 30 napon fordul elő. A hó a Budapest felőli részeken 40 napig, a hegység belsejében, 400 méteres magasságon azonban akár 60 napig is megmaradhat. Ennek ellenére valószínűtlen, hogy egy felvonós sípálya a Normafán gazdaságosan üzemeltethető hóágyúzás nélkül.

Ugyanakkor akár piaci alapon, akár az adófizetők pénzéből, állami támogatással történik az üzemeltetése, e technikai elem beiktatása (a felvonók mellett) számos környezet- és természetvédelmi kérdést vet fel.  

A hóágyúzás természetvédelmi kockázatai

A hóágyú üzemeltetése speciális feltételeket igényel. A természeti feltételek közül a legfontosabb a hideg, és a megfelelő páratartalom. Amennyiben a relatív páratartalom 0, akkor elvben +6 °C-on is lehet havat készíteni hóágyúval. Mivel hazánkban a téli relatív páratartalom ritkán megy 60% alá, ahhoz, hogy értelme legyen a hóágyúzásnak, a levegő hőmérsékletének -1°C alatt kell lennie. A meteorológiai adatok alapján azonban a szezon túlnyomó részében 60%-nál magasabb lesz a relatív páratartalom, így csak azokon a napokon lesz használható a hóágyú, amikor alacsonyabb a hőmérséklet.

A természeti tényezők mellett, technikai feltételeket is igényel a hóágyúzás. A nagy mennyiségű vizet és elektromos energiát igénylő berendezések üzemeltetéséhez ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát: csővezetékeket, víztározókat, szivattyúrendszereket, elektromos hálózatot. Mindezeknek természetesen további területigényük is van, csakúgy, mint a sízőket közvetlenül kiszolgáló felvonóknak, kiszolgáló épületeknek, nyilvános mellékhelyiségeknek, az ezekhez tartozó csatornarendszernek, valamint a tervezett parkolónak. Egy 30 m széles és 350 m hosszú sípálya (ami körülbelül megfelel a Normafán tervezett pályának) egy szezonon át tartó, hóágyúval történő karbantartásához mintegy 25.000 KWh energiára van szükség.

Összehasonlításképpen: a felhasznált energia megegyezik egy hagyományos építőanyagokból épült, 100 m2-es családi ház éves fűtési energiaigényének. A fentiekben említett méretű pálya esetén, az egy szezon alatt felhasznált víz mennyisége mintegy 4000 m3 (kb. 40 cm hó)10, ami nagyjából egy 18.000 fős város napi vízfogyasztásának felel meg. A hóágyúzás természetre gyakorolt hatásai között központi szerepe van a víz különböző halmazállapotú formáinak. A felhasznált víz lehet összegyűjtött esővíz, 'csapvíz', vagy közvetlenül kinyert talajvíz. Összetételüket tekintve egyedül az esővíz elfogadható természetvédelmi szempontból, mivel a más forrásokból származó víz olyan 'extra' anyagokat is tartalmaz (nitrogén, foszfor, klór), amelyek megváltoztatják a talaj tápanyag összetételét, illetve károsan hatnak az élőlényekre, így alapvetően befolyásolják a sípálya természetes növényzetének összetételét.  

A hóágyúk által előállított hó ötvenszer keményebb, és négyszer sűrűbb, mint a természetes hó. Így nehezebben olvad, és ennek is köszönhetően, az Alpok egyes hóágyúzott sípályáin átlagosan 19 nappal hosszabb ideig van hó, mint a hóágyú-mentes pályákon. Ennek következtében a növények vegetációs ideje ennyivel rövidebb, ami befolyásolja magképzésüket, „versenyképességüket” más fajokkal, így túlélési esélyüket a területen. Emiatt felborul a növényfajok között jelenleg meglévő egyensúly, és ez – mivel a növények egyben táplálékforrást is jelentenek – az állatfajokra is hatással lesz. Mindez egyes fajok eltűnéséhez, mások megjelenéséhez vezethet, azonban a pontos következményeket nehéz megjósolni.

Az valószínű, hogy a területen jelenleg megtalálható szubmediterrán fajelemek nem fogják kedvezően fogadni a változást. A hóágyúzott területeken átlagosan kétszer annyi hómennyiség található, mint a hóágyú-mentes területeken. Nyilvánvaló, hogy a megváltozott hómennyiségnek fizikai hatásai is lesznek. A Normafánál lévő gyepek speciális mikroklímával rendelkeznek, köszönhetően a kitettségnek, az alapkőzetnek, és a gyepeket körbevevő erdőknek. A területre engedett plusz vízmennyiség várhatóan hatással lesz a mikroklímára, nedvesebbé, és hűvösebbé téve azt a tél végi – tavaszi időszakban.

Összességében, a változások a fokozottan védett csíkos boglárka eltűnését is okozhatják. Természetvédelmi szempontból ez lenne a legnagyobb veszteség, hiszen ez faj ma hazánkban már csak a Normafa lejtőin él.

Sípályák

A sípályák kapcsán meg kell említeni a pályagépeket (ratrak), amelyekkel a sípálya hóborítását egyenletessé teszik, és a havat tömörítik. Ezek a gépek – tömegüknél és felépítésüknél fogva – mechanikai sérüléseket okoznak a gyepekben, helyenként megnyitva azokat. A felnyíló gyep utat biztosít a pionír fajok megtelepedéséhez, megváltoztatva a vegetációt. A gépekkel kezelt sípályák növényzete jelentős károsodást szenved a természetes gyepekhez képest, amit sem az idő, sem a speciális magkeverékkel való felülvetés nem tud orvosolni.

Az alpesi sípályák, és a Normafa között az egyik alapvető különbség, hogy előbbiek esetén olyan, viszonylag nagy területekről beszélünk, amelyek rendszerint kapcsolódnak nagyobb kiterjedésű természetes területekhez. A növény, és állatállomány tehát könnyen ellen tud állni a káros hatásoknak, illetve egyszerűbben helyre tud állni a negatív tényezők megszűnése után, mivel a szomszédos területek állományainak segítségével. A Normafa rétjeinek esetében erről nincs szó. A rendkívül kis kiterjedésű, speciális mikroklímával rendelkező gyepek speciális összetételű növény, és állatállományának nincs honnan pótlódnia.

Vonalas létesítmények: felvonók, sípálya „bővítés”, bobpálya

A felvonók létesítése, a sípálya bővítése (bár a tervek alapján új nyomvonal nem létesül, csak a meglévőket „tisztítják meg”) és a nyári bobpálya megépítése földmunkákkal, és cserjék, fák kivágásával jár, ami egyrészt közvetlenül okoz kárt a gyepekben, és a ligetekben, másrészt közvetett hatásokkal is számolni kell. Az építés során, a vonalas létesítmény elemei körül, és a felvonulási területen,  nyilvánvalóan sérülni fog az összefüggő gyep, és a nyílt felszíneken elsődleges ún. pionír növényfajok telepednek meg. Nem lehet kizárni az invazív fajok megtelepedését sem.

Természetvédelmi szempontból, előbbiek értéktelenek, utóbbiak kifejezetten nem kívánatosak (esetenként még allergének is). Az érintett terület – nagyságától függően – közép, vagy hosszú távon regenerálódhat, amennyiben a természetes gyepek nem sérülnek. 

A bobpálya kapcsán, a fenti problémák mellett számolni kell azzal is, hogy a folyamatos árnyékolás (fény és csapadék) hatására a természetes növényzet fajai – közép, vagy hosszú távon – kicserélődnek. A relatíve nagy sebességgel – 30-40 km/órával  – közlekedő bobok, és a benne ülő emberek, rendszeresen „találkozni” fognak a gyepekben élő rovarfajokkal, aminek mindkét fél kárát láthatja. Egy olyan kis egyedszámú faj esetében, azonban, mint a csíkos boglárka, ezeknek a találkozásoknak nagyon komoly következményeik lehetnek az utolsó magyarországi állományra nézve.

Éjszakai világítás

Amennyiben a területen az infrastruktúra a jelenlegi terveknek megfelelően épül ki, és a cél az, hogy jelentős számú látogató az év bármely részében látogatni tudja a területet, és ott biztonságban érezze magát, a fényszennyezés jelentős mértékben nőni fog. A tájképi hatás mellett ennek természetvédelmi vonatkozásai is vannak, elsősorban a nyári időszakban. Közismert a közvilágítás okozta rovarpusztulás (Budapesten ez legutóbb a dunavirágzás kapcsán13 volt „látványos”). A Normafánál a közvilágítás kiterjesztése, főleg a rovarok számára „vonzó” világítótestekkel, komoly károkat fog okozni az éjszaka rajzó rovarfajok körében.

Megnövekedett emberi jelenlét

Ugyan a terület régen, és ma is közkedvelt kirándulóhely, és síelésre, szánkózásra is használják, azonban a tervezett változások eredményeképpen, nagy valószínűséggel, jelentős forgalomnövekedés várható a Normafa környékén. A síelés kapcsán fontos megjegyezni, hogy a terület korábban is funkcionált sípályaként, ahol nemzetközi versenyeket is rendeztek. Ugyanakkor, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez túlnyomórészt a 20 század első felében volt, amikor Budapest területének lakossága kb. 1 millió fő körül alakult (a két világháború között), és a síelés egy viszonylag szűk réteg hobbija volt. Ma Budapesten – hivatalosan – több mint 1,7 millióan élnek, és a síelés sokkal több ember számára elérhető kikapcsolódás, mint régen. A síeléshez szükséges optimális feltételek megteremtése esetén tehát jóval nagyobb terhelést fog kapni a terület, mint korábban. Ezzel párhuzamosan a nyári terhelés is drasztikusan megváltozik. A természeti értékekre ez többféle negatív hatást is gyakorol.

Az elképzelések szerint a tömegközlekedést, és az alternatív útvonalakat (libegő, fogaskerekű) is fejlesztik, ugyanakkor egy – a jelenleginél jóval nagyobb – aszfalt burkolatú parkoló megépítése szintén szerepel a tervekben. Ebből logikusan következik, hogy ennek megfelelően, a fejlesztők a területre érkezők által generált autóforgalom is megnövekedésével számolnak, ami egyúttal a zaj-, és porterhelés, valamint az egyéb légszennyező anyagok mennyiségének növekedésével is jár.

Minél több ember veszi igénybe a területet, annál nagyobb arányban lesznek olyanok, akik letérnek a kijelölt útvonalakról, legyen szó síelésről, szánkózásról, hegyi kerékpározásról, vagy egyszerű túrázásról. Ezzel arányos fog nőni a természetes vegetáció degradációja, valamint a talaj eróziója, amelyek természetvédelmi szempontból nem kívánatos jelenségek.

A beruházás hatása a területre

Az összegzéskor fontos az összes hatást együttesen nézni, hiszen később, a beruházás megvalósulása után, ezek együtt fognak megjelenni. Ezek egy része összeadódik, más hatások kiolthatják egymást.

Azt is meg kell jegyezni, hogy az ökológiai hálózatok – az élő, és élettelen természeti környezet, és kölcsönhatásaik – rendkívül összetettek, és ezért nem lehetséges teljes pontossággal megjósolni a bekövetkező változásokat. Egyes részek ugyanakkor megismerhetők, és viselkedésük megjósolható. Éppen ezért, természetvédelmi szempontból mindig a megelőzésre kell törekedni, ami azt jelenti, hogy a természetvédelmi szempontból kerülni kell minden olyan beavatkozást, aminek a hatása a természeti értékekre egyértelműen negatív, vagy előre nem látható.

A fentebb tárgyalt hatások eredményeként valószínűsíthető, hogy a tervezett fejlesztés – amennyiben a jelenlegi formában valósul meg –,  természetvédelmi szempontból alapvetően kedvezőtlen hatással lesz a Natura 2000 terület élőhelytípusainak növény-, és állatvilágára, a hazai természetvédelmi célkitűzések megvalósulására.

A tanulmány szeint a Normafa esetében semmilyen fontos közérdekkel nem indokolható a Natura 2000 terület élőhelyeire és fajaira jelentős negatív hatásokat kifejtő fejlesztés megvalósítása. A fejlesztés egyszerűbb változata – a fogaskerekű, és a libegő ésszerű fejlesztése, a tömegközlekedés átalakítása, azonban a hóágyúzás, a pályagépek, a megnövelt és leaszfaltozott parkoló, és a beülős felvonó teljes elhagyása, a ligetek megőrzése – viszont természetvédelmi oldalról is támogatható.