Mi kerül ezen ennyibe?

Mi kerül a gyógyszereken ennyibe? A kérdést az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke, Leitner György szegezte az újságíróknak csütörtökön egy sajtóbeszélgetésen. Ahol az is kiderült: a hazai gyógyszeripart sújtó extraadók százszor nagyobbak, mint a többi ágazatot terhelő válságadók.

Az orvosság árának a felét is elérheti az extraadó mértéke. Hozzátette azt is, hogy minden 1000 forint támogatásból a gyártók fizetnek 250 forintot a magyar betegeknek.

Az IGYE szerint a gyógyszergyártás önmagában is jelentős költségei, illetve az ágazatot érintő növekvő adóterhek mellett felvetődik a kérdés, hogy "valóban olyan drágák-e a gyógyszerek". Adataik szerint a támogatott orvosságok csaknem fele olcsóbb, mint egy liter benzin, de nagy többségükért a havi mobiltelefon-előfizetésnél is kevesebbet kell fizetni.

Az IGYE elnöke arról is beszélt, hogy vannak országok, például az Egyesült Államok és Japán, amelyek az innováció nagy részét finanszírozzák, de még Csehországban és Szlovéniában is többet költenek erre nálunk. Magyarország e tekintetben "potyautasnak" számít, mivel abban bízva, hogy más országok állják a gyógyszeripari innováció költségeit, és amikor a termék Magyarországra is eljut, csak élvezi annak hasznát - tette hozzá.

"Jó lenne ha Magyarország felismerné, hogy nem lehet potyautas az innováció árának finanszírozásában" – mondta az IGYE elnöke, aki egyben fájlalta, hogy nálunk megint leállt az új molekulák befogadása, miközben adatokkal igazolható, hogy a modern készítményekkel javultak a halandósági mutatók. Például Németországban 2001 és 2007 között csaknem másfél évvel nőtt a születéskor várható élettartam, melyből fél év annak köszönhető, hogy a régi gyógyszeres terápiákat újjal helyettesítették. Kanadai adatok alapján pedig az elmúlt 30 évben bevezetett új készítményeknek köszönhetően 51 százalékkal csökkent a halálozási kockázat. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.