Mi fájt jobban a magyaroknak: Bajnai, vagy Orbán?

A Fidesznek és az E14-PM-nek is megvan a maga válasza...

Orbán Viktor kormányzása sokkal jobban fáj a magyaroknak, mint a válságkezelő Bajnai-kormány időszaka fájt - közölte a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség szerdán az MTI-vel a Fidesz szóvivőjének sajtótájékoztatójára válaszul.

Zsigó Róbert előzőleg azt mondta: Bajnai Gordon elszólta magát, és le akarja tagadni, amit egy ország füle hallatára mondott, hogy újra fájdalmas megszorító intézkedéseket vezetne be, mint 2009-ben, amikor megszorítások sújtották a családokat, a munkaadókat és munkavállalókat, a nyugdíjasokat, a gyermeket nevelőket és az otthonteremtőket.

Az Együtt-PM szövetség vezetője múlt szombaton úgy fogalmazott: "mindig készek vagyunk megtenni, amit a nemzet jövője érdekében meg kell tenni. Akkor is, ha ki kell mondanunk, hogy ez fájni fog. Fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen". Kedden - szintén a Fidesz nyilatkozatára - a volt miniszterelnök cáfolta, hogy megszorításokra készülnének, és szerinte nem a kormányváltás fog fájni Magyarországnak, hanem az, ha Orbán Viktor hatalomban marad 2014 után is.

Szerdai közleményében az Együtt-PM azt írta: az Orbán-kormány 2010 óta több mint 2600 milliárd forintos megszorítást hajtott végre, nagyobbat, mint a rendszerváltás óta bárki, az egykulcsos adó miatt például tízből nyolcan rosszul jártak.

"A különbség az, hogy Orbán Viktorban se bátorság, se tisztesség nem volt ahhoz, hogy erről őszintén beszéljen a választókkal" - olvasható a közleményben, amely szerint bár a magyarok ma rosszabbul élnek, mint három éve, "a rezsim éppen az ő pénzükből fizetett felületeken próbálja bebeszélni nekik ennek az ellenkezőjét".

Az Együtt-PM szövetség felnőttnek nézi a polgárokat, és az őszinte beszéd, a felelős gazdálkodás és a gazdasági növekedés politikáját kínálja Magyarországnak - közölték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.