Mi a célja a Nemzetstratégiai Intézetnek?

Az LMP szerint a kormány teljesen feleslegesen fordított milliárdokat a Nemzetstratégiai Intézetre és a Friends of Hungary Alapítványra. A kormány ezzel 4,3 milliárd forintot akar kiszivattyúzni a költségvetésből, hogy azzal a saját oldalára állítsa a határon túli magyarokat – véli az ellenzéki párt.

Dorosz Dávid pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a tavalyi év utolsó időszakában 1,3 milliárd forintot költött a romániai Magyar Polgári Párt volt elnöke, Szász Jenő által vezetett Nemzetstratégiai Intézetre, és – szavai szerint – hárommilliárdot az amerikai székhelyű Friends of Hungary Alapítványra.

A nemzeti összetartozás bizottság tagja azt mondta, a Nemzetstratégiai Intézetnek "elvben" az a feladata, hogy határon túli magyarokkal kapcsolatos kutatásokat végezzen, azonban felesleges volt az intézet felállítása, mert már vannak ilyen intézmények, és azok eredményesen végzik a munkájukat.

Az LMP-s képviselő szerint az erre költött 1,3 milliárd forint semmi másra nem jó, csak "Szász Jenő és a Fidesz más cimboráinak kifizetésére". Hozzátette, hogy az MPP volt elnöke "bukott erdélyi politikusként többször próbálta a Fidesz utasítására megosztani az erdélyi magyar közösséget" és legyőzni az RMDSZ-t. Amikor ez nem sikerült, ki kellett vonni őt az erdélyi hadszíntérről és ki kellett valamivel fizetni – fogalmazott, kijelentve: Szász Jenőnek semmilyen olyan szakmai tapasztalata nincsen, ami feljogosítaná az intézmény vezetésére, ezért a kinevezésével az Orbán-kormány megalázta azokat a szakmai szervezeteket, akik ennek az 1,3 milliárdnak a tizedéből végeznek sokkal jobb munkát.

Dorosz Dávid ugyanígy feleslegesnek tartja a Friends of Hungary nevű alapítvány felállítását. Szerinte annak céljai homályosak, szervezeti felépítése nem ismert, és azt sem lehet pontosan tudni, hogy mivel fog foglalkozni. A politikus elmondta, hogy az ügyben írásbeli kérdéssel fordult Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez, de – állítása szerint – arra csak egy semmitmondó választ kapott. 

Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban bejegyzendő szervezetről szóló egyetlen utalást Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tette, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) egyik ülésén. Eszerint az alapítványnak többek között az is célja lesz, hogy bemutassa az igazságot a magyar kormányról. "Azaz kampánytevékenységet fog folytatni" – mondta Dorosz Dávid, aki szerint mindez azt sejteti, hogy a Fidesz hárommilliárd forintot akar kivenni a költségvetésből, hogy ebből a határon túli magyarokat maga mellett mozgósítsa.

"Ez egy rosszul álcázott, pancser pénzszivattyú", amelynek egyetlen célja, hogy a Fidesz 2014-ben a hatalomban tudjon maradni – értékelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.