Magán-nyugdíjpénztári vagyon: ha a kormány nem, az MSZP tesz feljelentést

Ha a kormány nem tesz feljelentést az államosított magán-nyugdíjpénztári vagyonból származó értékpapírok csaknem húszmilliárdos értékvesztése miatt, az MSZP fogja azt megtenni.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy hűtlen vagy hanyag kezelés miatt tegyen feljelentést, amiért a magán-nyugdíjpénztári vagyonból államosított értékpapírok értéke a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap beszámolója szerint 18,4 milliárd forinttal csökkent – közölte Szekeres Imre országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón.

A szocialisták gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője azt mondta: az említett részvényeket, befektetési jegyeket áron alul adták el, noha átvételükkor az állam vállalta, hogy a megtakarítások értéke nem csökkenhet. Hozzátette, ha a kormány nem tesz feljelentést, a szocialisták fordulnak az ügyészséghez.

Arra az újságírói felvetésre, hogy ugyanakkor a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap más eszközökkel 21 milliárd forint nyereséget ért el, a fennmaradó magánpénztárak pedig ez idő alatt veszteséget könyveltek el, Szekeres úgy reagált: a kormány az értékpapírok esetében is vállalta, hogy megőrzi értéküket, míg a magánnyugdíjpénztárak nem tettek ilyen vállalást, ráadásul a kormány intézkedései ellehetetlenítették őket.

Az MSZP azt is kezdeményezi, hogy a kabinet adjon részletes jelentést arról, hogy a magánpénztári megtakarítások állami kezelésbe vonásával befolyt körülbelül háromezer milliárd forintból mennyit fordítottak folyó kiadásokra, adósságcsökkentésre és nyugdíjcélra.

Arra a kérdésre, hogy miként értékelik a jegybanktörvény módosításának elhalasztását, Szekeres úgy válaszolt: ha az ezt kezdeményező Varga Mihály tárca nélküli miniszter szándéka az, hogy a magyar érdekeknek és a nemzetközi szervezeteknek is megfelelő jogszabály szülessen, azt helyeslik, ha viszont az időhúzás, az újabb károkat okoz az ország pénzügyi stabilitásának és gazdaságának, miként százmilliárd forintos veszteséggel járt az is, hogy a kormány magatartása miatt fél éve nem születhetett hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.