Metrókocsi-per: titkolt győzelem

A korábbi hírekkel ellentétben mégis döntött a Versailles-i Fellebbviteli Bíróság. Határozatában az elsőfokon eljáró Nanterre-i Kereskedelmi Bíróság tavaly decemberi ítéletének minden rendelkezését hatályon kívül helyezte.

A Versailles-i bíróság másdofokú eljárása során megállapította, hogy a BKV Zrt. szabályosan hívta le az alperes bankok által a társaság javára kibocsátott bankgaranciákat. A bíróság a fellebbezési költségek megfizetésére kötelezte a francia céget. Az ítélet, amelyet péntek délután Tarlós István ismertetett egy közlemény útján, jogerős.

Az Alstom tudomásul veszi a döntést, és utasítja a bankokat a BKV által lehívni kívánt garanciák kifizetésére.

Az Alstom ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a döntés egy ideiglenes intézkedés a garanciák lehívása ügyében, mivel a bíróság nem vizsgálta a BKV szerződésbontásának körülményeit, amelyet az Alstom továbbra is jogszerűtlennek tart. A cég folytatja szerződéses jogainak érvényesítését. A hírt pedig azért nem hozták nyilvánosságra, mivel az üzleti etika szabályai szerint csak a főváros számára kedvező ítélet fővárosi bejelentését követően kívánt reagálni a döntésre.

Mint ismeretes, az Alstom azután indított pert, hogy a BKV tavaly októberben felmondta a 2006-ban kötött 215 millió eurós metrószerelvény-szállítási szerződést, majd le kívánta hívni a bankgaranciát. A francia szállító ugyanis másodszorra is elbukott a magyar hatósági vizsgán, így a már legyártott metrókocsik nem állíthatók forgalomba Magyarországon. Az Alstom rögtön jelezte, hogy a felmondást nem tartják jogszerűnek, mivel szerelvényeik a legszigorúbb nemzetközi biztonsági előírásokat is teljesítik. A Nemzeti Közlekedési Hatóságot azonban (NKH) nem sikerült meggyőzniük a cég saját fejlesztésű fékberendezésének megbízhatóságáról.  Így a cég nem kapta meg a magyar szabványok alól való utólagos felmentést sem, holott az Alstom mindvégig ebben bízott.

Az Alstom és az NKH legutóbb márciusban egyeztetett. Az előzetes típusengedélyezési eljárás folyamatban van. Az Alstom a hiánypótlásra kapott március végi határidő ismételt meghosszabbítását kérte az év végéig. Az NKH helyt adott a kérésének.

Tarlós István főpolgármester a múlt héten találkozóra hívta a francia cég vezetőjét, aki június 21-én érkezik Budapestre, miután szombaton találkozik Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel Szentpéterváron. A tárca vezetőjével egyébként Tarlós is egyeztet. A megbeszéléseken bizonyosan téma lesz a típusengedélyek kérdése, hiszen a NKH a tárca felügyelete alá tartozik. A magyar szabványok alóli felmentést legutóbb már Tarlós István se zárta ki, ha az Alstom hajlandó néhány módosításra. A megegyezésnek azonban mindenképpen feltételéül szbat a korábbi szerződés néhány passzusának elhagyását. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.