Metrófelújítás bemondásra

A temetőről, amely elvesztette köztemető jellegét, a metróról, amelynek felújítása egy halvány kormányígéretre és egy remélt uniós támogatásra alapul, holott 500 ezer embert szállít naponta.

Ciklusdöntéseket hozott mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Csekély vita után megszavazták az M3-as metró felújítását, a BKV-feldarabolás első lépését, hevesebb indulati töltéssel a római-parti mobilgát-építést. Több százmilliárd forint egyetlen délelőttön.

Nem főpolgármesterre, hanem az átlagosnál nehezebben tanuló gyerekek oktatására szakosodott nevelőnőre lenne szükség az önnel folytatott párbeszédekhez – vetette oda Tarlós István, Budapest első embere az M3-as metró rekonstrukciójáról folyó vitában Horváth Csaba fővárosi szocialista képviselőnek, amikor az a támogatási szerződés részleteiről kérdezte. A szocialista frakcióvezető arra lett volna kíváncsi, hogy mi lesz akkor, ha az unió csak részben támogatja a projektet.

A felvetés, mint ahogy a Népszabadság azt korábban megírta, nem alaptalan. Az Európai Unió ugyanis nem finanszíroz teljes egészében új elemeket nem tartalmazó felújítást, márpedig a 3-as metró esetében sem a pálya hossza nem változik, sem az akadálymentesítés nem valósul meg. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elismerte: nem lesz valamennyi állomáson lift, és egyelőre műszakilag „képlékeny” a vonal többi részének akadálymentesítése. Tarlós István a fedezetpótlásra vonatkozó kérdést azzal hárította, hogy felolvasta a kormányhatározatot, mely szerint a fejlesztési miniszternek előterjesztést kell majd készítenie, ha az unió kevesebb támogatást ítélne meg.

Horváth Csaba nem tartotta megnyugtatónak ezt a halvány ígéretet, lévén a forráspótlásról nincs szó a kormánnyal kötendő szerződésben. A városvezetés viszont úgy ítélte meg, hogy ez elegendő a kivitelezői tender meghirdetéséhez, illetve a vállalkozói szerződés megkötéséhez. Elvégre – mint arra Szeneczey rámutatott – egy-másfél év múlva jelenhetnek meg az első támogatási intenzitáscsökkenésre utaló jelek, és addigra a projekt szerinte már elindul. Bár egyelőre a pontos bekerülési költség sem ismert, lévén a projektelemek költségmeghatározása a kiviteli tervező feladata. Ezek a tervek pedig most készülnek, a pontos adatok október végére lesznek meg. A Fővárosi Közgyűlés alig néhány perces vita után megszavazta a ciklus kétségtelenül legnagyobb projektjének egyik alapdokumentumát.

Még rövidebb idő alatt mondott le a több milliárdot érő HÉV-üzletágról. A BKV az állam kérésére saját költségen külön üzletágba szervezi ki az elővárosi közlekedést, így könnyebben tudják majd térítésmentesen átadni a MÁV-nak. A könyvformátumú előterjesztést a helyszínen osztották ki, de Tarlós István főpolgármesternek vélhetőleg most már szóltak róla előtte. Alig egy hete még mit sem tudott erről a kormánykérésről. A szavazás előtt egyetlen kérdés sem hangzott el a későbbi üzemeltetésről, a költségekről, az ott dolgozókról. A kormánypárti képviselők hang nélkül szavazták meg a javaslatot.

Azt is csak Gy. Németh Erzsébet (DK) tette szóvá, hogy a főváros éppen akkor készül 250 millió forintért ügykezelő szoftvert vásárolni, amikor a parlament szavazni készül a hasonló funkciójú ASP rendszer kötelező bevezetéséről az önkormányzatoknál. Ha így lesz, akkor Budapest kidobhatja a szoftvert. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes azzal indokolta a beszerzést, hogy így készülnek fel arra a helyzetre, ha az országgyűlési döntés ellenére mégsem lenne meg időre a szoftver, ebben az esetben ugyanis a főváros nem tudná beszedni az adókat, évi 200 milliárd forintot, ami az egyetlen bevételi forrása. Trippon Norbert (MSZP) mondjuk azt sem értette, hogy mi kerül ezen a szoftveren ennyibe.

Még homályosabb választ kapott a Fiumei úti temető jövőjére vonatkozó kérdésére Gy. Németh Erzsébet, egy mai előterjesztésből ugyanis kiderült, hogy az állami átvétellel a temető elvesztette köztemető jellegét. A városvezetők szerint ez nem tartozik rájuk.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.