Kiskunfélegyházi láncszavazás: az Együtt 2014 feljelentést tesz

Az Együtt 2014 és a Jobbik is feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel.

Közleményükben azt írták: Ajtai Tibor, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke egy felvételen részletesen elmondja, hogyan hajtottak végre – a láncszavazás módszerével – választási csalást a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi polgármesterjelöltje, Kapus Krisztián javára.

A politikus arról számol be a felvételen, hogy csaknem háromszáz embert mozgattak, tizenegy autóval vitték őket szavazni – olvasható az Együtt 2014 közleményében. Eszerint az elhangzottak felvetik a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját, ezért a választói mozgalom feljelentést tesz.

Közleményükben arra is felhívták a figyelmet, hogy "a Kubatov-listák néven elhíresült jogtalan adatbázisok (...) ösztönözhetik és megkönnyítik a kiskunfélegyházihoz hasonló csalások megvalósítását".

A Jobbik szintén feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert egy birtokukba került hangfelvétel szerint törvénysértések vezethettek Kapus Krisztián fideszes polgármester győzelméhez – jelentette ki Suhajda Krisztián országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján.

Suhajda Krisztián szerint "elfogyott a levegő" Kapus Krisztián körül, ezért mindenképpen le kell mondania polgármesteri tisztségéről, és ha bebizonyosodik a hangfelvételen elhangzottak valódisága, akkor az országgyűlési mandátumát is vissza kell adnia.

A szóban forgó hangfelvétel kapcsán az Atv.hu közölt cikket kedden. Eszerint élete legrosszabb döntésének nevezte Ajtai Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat elnöke azt a segítséget, amelyet a 2010-es önkormányzati választások során a fideszes Kapus Krisztiánnak nyújtott.

A politikus – aki egyben a Fidesz megyei választmányi tagja, illetve a Fidesz-szövetséges Lungo Drom megyei elnöke – egy városi vezetővel folytatott beszélgetésben mondta el, hogy miként segítették győzelemre Kapust. A roma politikus a hangfelvételen – amelyen egyébként idézhetetlen módon szidja a Fidesz helyi és megyei potentátjait – arról beszél, hogy bár mások is voltak a romák közül, akik segítették Kapust, a legtöbbet azonban szerinte mégis ő tette.

Önvallomása szerint Ajtai közel 300 embert mozgatott a városban, 11 autóval hordták őket be szavazni. A felvételen arról beszél, hogy mesteri módon végezték el a láncszavazást, amit meg is magyaráz: a lánc első tagjának az a dolga, hogy az üres szavazócédulát kihozza, és miután azt kitöltötték, a következő ember visszaviszi, bedobja az urnába, majd kihozza a sajátját üresen – és így tovább. A roma vezető megjegyzi, hogy nagy segítséget jelent, ha egy évben kétszer össze tud valaki hívni 300 embert és jól tartja őket, vagy esetleg még munkát is tud nekik adni.

Az Atv.hu birtokába került dokumentumokból kiderül, Ajtai Tibor, valamint Piroska Gábor – a helyi cigány önkormányzat vezetője – a választásokat követően szerződést kötött a polgármesteri hivatallal, és ennek értelmében havi bruttó 200 ezer forintra voltak jogosultak a közpénzek terhére: Ajtai mint antidiszkriminációs szakértő, Piroska pedig mint kisebbségi referens. Ezt az eredetileg 2014. évig tartó megállapodást azonban a város 2011 szeptemberében felmondta.

A YouTube videomegosztón nyilvánosságra került egy interjú, amelyben Ajtai Tibor elismeri, hogy létezik a szóban forgó hangfelvétel, ám az abban elhangzottakra sajátos magyarázatot ad. Eszerint többekkel együtt Dósai Bence, a Fidelitas megyei elnöke (és országos alelnöke) vette rá arra, hogy működjön közre egy olyan hanganyag összeállításában, amellyel majd Kapus Krisztiánt meg lehet zsarolni, hogy távozzon posztjáról.

Szerinte a hanganyag tartalmának nincs köze a valósághoz, azt „próbából” vették fel a jegyzővel, három alkalommal. Mint mondta, csak később jött rá, hogy a Fidelitas-vezető saját szakállára akarta végrehajtani a puccsot, arról nem tudott sem Lezsák Sándor választókerületi elnök, sem Kerényi János régiós pártigazgató.

Azonban Csölle Yvette jegyző ugyanakkor – akit Kapus Krisztián elbocsátott január elején – az Atv.hu-nak hartározottan cáfolta, hogy ezek próbafelvételek voltak. Mint mondta, a felvétel az ő irodájában készült, egy "hétköznapi" beszélgetés keretében.

Kapus Krisztián polgármester, több vitatott ügy főszereplője
Kapus Krisztián polgármester, több vitatott ügy főszereplője
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.