Mesterházy szerint igazságtalanabbá válik a választási rendszer

Mesterházy Attila szerint a kormányülésen és a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülésén született döntések nyomán igazságtalanabbá válik a választási rendszer, "szétcincálják" a bírósági rendszert és romlik majd az önkormányzatok helyzete is.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnapi, a hét legfontosabb eseményeiről szóló, az MTI-hez is eljuttatott  blogbejegyzésében a parlamenti választási rendszer átalakításával kapcsolatban azt írta, a Fidesz "tudatosan úgy döntött, hogy minél több szavazatnak kell elvesznie, s hogy eltorzítják a rendszert. A választási eredmény a jövőben kevésbé fejezi majd ki a leadott szavazatok arányát, mint most".

Mesterházy Attila véleménye szerint új intézkedésekkel "cincálják szét" a bírósági rendszert, és döntöttek az önkormányzatiság "kivégzéséről" is, mert az iskolák és egészségügyi intézmények állami felügyelet alá vonása teljesen kivonja a helyiek kezéből az intézmények felügyeletét.

A szocialista politikus a tervezett 40 milliárd forint értékű áfa-behajtást "hasszámnak" nevezi, mert véleménye szerint semmiféle magyarázat nincs annak nagyságára, illetve arra sem, hogy mire alapozzák azt a várakozást, hogy ezt a pénzt ténylegesen be is lehet majd szedni.

Mesterházy Attila úgy ítéli meg, hogy a "kormány egyebet sem tud tenni a költségvetési politikában, csakis az elődei, meg az emberek által felhalmozott pénzt elkölteni". Véleménye szerint a "nyugdíjvagyon elkobzása" nélkül 7 százalékos hiány lenne az idei költségvetésben.

A miniszterelnök tettei alapján "hivatalosan is kijelenthető, hogy Orbán Viktor az adóemelés kormányát vezeti" - írta az MSZP elnöke. Ezt azzal indokolta, hogy emelkedik a jövedéki adó és a dízelolaj adója. Elemzése szerint ez tovagyűrűzik a gazdaságban, további áremeléseket okoz a feketegazdaság malmára hajtva a vizet.

Mesterházy Attila a devizahitelesek végtörlesztésével kapcsolatos bejelentést úgy értékeli, a "Fidesz feltette a fizessenek a bankok című lemezt, de közben megint bedönti a forintot, nehéz helyzetbe hozva százezreket egy ostoba ötlet miatt". Szavai szerint, ha mégis megvalósítanák ezt az "őrültséget", azzal lehetetlenné tennék, hogy a bankok finanszírozzák a hazai vállalkozásokat. "E nélkül pedig marad a növekedés Matolcsy György által elért szintje, a kerek nulla" - írta a politikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.