Mesterházy hatására mondott le Simon

Mesterházy Attila MSZP-elnök csütörtökön személyesen beszélt Simon Gáborral, és szerinte ennek volt az eredménye, hogy a politikus lemondott minden funkciójáról és kilépett a szocialista pártból.

Erről Mesterházy Attila az MSZP székházából távozóban nyilatkozott a rá várakozó újságíróknak. Az MSZP országos választási bizottságának ülése után hangsúlyozta, ha Simon Gábor nem lépett volna ki, a szocialista párt vezető testületei hozták volna meg azokat a döntéseket, amelyek ugyanezt eredményezik. Mesterházy Attila közölte: elfogadta Simon Gábor magyarázatát. Hozzátette: Simon azt mondta neki, hogy áll a vizsgálat elé, és tudja bizonyítani kijelentéseit.

Az MSZP elnöke azt mondta: nem pártpénzről van szó és az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint "nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez".

Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője azt mondta: Simon Gábor kilépésére  erre azért volt szükség, hogy az ügy ne terhelje az MSZP kampányát, és a pártvezetés is ezt szorgalmazta. Simon Gábor nem számolt be az MSZP vezetőinek arról, mi a forrása annak a 240 millió forintnak, amelyet egy osztrák bankban tartott és nem vallott be – közölte Szanyi Tibor. Szavai szerint azonban megnyugtató, hogy Simon Gábor közleménye alapján a pénz forrása "nem vet fel problémát".

Szanyi Tibor a szocialisták országos választási bizottságának (ovb) ülése után elmondta: azt, hogy honnan származik az ausztriai bankszámláin található nagyjából 240 millió forint, Simon Gábor fogja majd elmondani. Kilépett a pártból, "innentől kezdve magánember", nem tartozik magyarázattal az MSZP-nek, csak a törvényeknek felelős – mondta.

Arra a kérdésre, hogy más szocialista politikusnak is lehetnek-e eltitkolt százmilliói, Szanyi Tibor úgy válaszolt: feltételezi, hogy egyszeri esetről van szó. Szerinte mindazonáltal ennek a pénznek a "százszorosát, ezerszeresét lopja a Fidesz nap mint nap". "Simon Gábor sehol nincsen Simicska Lajoshoz, Garancsi Istvánhoz, a Nyerges fivérekhez képest" - fogalmazott az MSZP EP-listavezetője, aki bírálta az ügyészséget is, megkérdőjelezve, hogy a nyomozóhatóság miként vizsgálódhat hónapok óta egy mentelmi joggal rendelkező képviselő ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.