Mesterházy és Szanyi rágalmazásért feljelentik Kocsis Mátét

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Szanyi Tibor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője még szerdán rágalmazás miatt feljelentik Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját a Tavares-levél kapcsán az MSZP-re tett kijelentései miatt.

Úgy fogalmazott: az MSZP nem kíván lealacsonyodni egy "ex-MIÉP-es hazugsággép erkölcsi szintjére". Hozzátette: kikérik maguknak, hogy Kocsis Máté bármit az MSZP tollába akarjon mondani, ahogyan az MSZP sem mond semmit tollba Rui Tavaresnek. Megerősítette: az európai rendőrakadémia Magyarországra telepítését az MSZP kifejezetten szorgalmazza, üdvözli és előmozdítja, ahogyan ezt a szocialista európai parlamenti képviselők a Győri Enikő külügyi államtitkárral folytatott levelezésükben is megerősítették.

Az ügy előzménye, hogy Kocsis Máté kedden napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben azt mondta: a korábban Magyarországot elítélő jelentést készítő Rui Tavares, portugál zöldpárti európai parlamenti (EP) képviselő újabb lejáratásra készül, ugyanis levelet írt az EP illetékes bizottságának, hogy megakadályozza, hogy Magyarországra kerüljön az EU-országok rendőrtovábbképzését szervező ügynökség.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott: álláspontjuk szerint "alapos a gyanú", hogy az újabb Magyarország lejáratását célzó Tavares-levél mögött is a magyar baloldal áll, hogy ezzel is a magyar kormány sikertelenségét tudják majd hangoztatni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.