Mesterházy Attila Kárpátalján: az MSZP nem avatkozik a határon túli szervezetek belső ügyeibe

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) nem akar beavatkozni a határon túli legitim magyar szervezetek belső ügyeibe, ehelyett korrekt, átlátható, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik velük - jelentette ki pénteken Beregszászon Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki pártküldöttség élén kétnapos hivatalos látogatást tett Kárpátalján.

Mesterházy Attila, akit Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, az ukrajnai parlament képviselője hívott meg kárpátaljai látogatásra, részt vett és felszólalt az UMDSZ Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanácsának éves közgyűlésén. A rendezvényt követő sajtótájékoztatón az MSZP elnöke elmondta, hogy mostani látogatása része annak a programsorozatnak, amelynek keretében a határon túli magyar közösségekben ismerteti pártja nemzetpolitikai programját. Kiemelte, hogy a program fő pillére a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradásának a segítése, hiszen - mint fogalmazott - "Magyarország immáron nem cél-, hanem kompország a határon túli magyarok számára, mert továbbmennek".

A politikus hangsúlyozta: a jövőben sokkal nagyobb figyelmet szeretnének szentelni a határon túli magyar közösségeknek. Hozzátette, hogy az egyik legfontosabb különbség attól, amit a mostani kormány tesz, az, hogy a szocialisták nem kívánnak válogatni a határon túli legitim magyar szervezetek között, nem akarnak beavatkozni a belső ügyeikbe, hanem korrekt, átlátható, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszenek velük mind a támogatáspolitikát, mind a magyar-magyar kapcsolattartást illetően.

A 2014-es magyarországi országgyűlési választásokat érintve Mesterházy Attila kiemelte: az MSZP nem szeretné, ha a magyar belpolitikai viszályokat, vitákat kivinnék a határon túlra, s azok rányomnák bélyegüket a határon túli magyar kisebbségekre. "Az MSZP a be nem avatkozás elvét vallja, károsnak tekintve, ha magyarországi politikai pártok beavatkoznak a helyi magyarság ügyeibe. A közösségekre kell bízni, kit választanak, és hogyan képviselik a saját érdekeiket" - mondta, megjegyezve, hogy kerülni kell az olyan politikai nyilatkozatokat, amelyek tápot adhatnak a helyi nacionalista erőknek a magyar közösségek elleni támadáshoz.

Az MSZP elnöke hozzáfűzte, hogy át kell alakítani, átláthatóvá, pályázati alapúvá kell tenni a határon túli támogatáspolitikát, bevonva az ezzel kapcsolatos döntéshozatalba az érintett közösségek képviselőit.

Mesterházy Attila arról is tájékoztatott, hogy csütörtökön előadást tartott az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán, megbeszélést folytatott az UMDSZ vezetőivel, és Beregszászon találkozott a három történelmi magyar egyház vezetőivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.