Mesterházy a nagyszínpadon, Gyurcsány a sátorban

Terveik szerint a közösségi programoké és nem a politikáé lesz a főszerep az MSZP majálisán.

Várhatóan egyetlen politikai szónoklat lesz az MSZP május elsejei majálisán, Mesterházy Attila pártelnök fog beszélni házigazdaként. A korábbi pártelnökök, így Gyurcsány Ferenc is a párt sátrában találkozik majd a látogatókkal.

A városligeti nagyréten várja támogatóit az MSZP május elsején. A majális célja közösségi élményt nyújtani a baloldal szimpatizánsainak, ezért a politika tulajdonképpen másodlagos lesz – tudta meg lapunk. A menetrendről a pártelnökség szerda délután tárgyalt. Úgy tudjuk, a tervek szerint huszonegy sátor lesz, amelyben különböző foglalkozások lesznek: a kosárfonástól a véradáson és az egészségügyi szűréseken át a sporttagozatig és jogsegélyszolgálatig.

A nagyszínpadon egyetlen politikai szónoklat lesz, ezt Mesterházy Attila pártelnök tartja majd házigazdaként. Úgy tudni, vendéglátóként Horváth Csaba budapesti pártelnök is beszélni fog. A „rendezői részvétel” a párt minden vezetőjének, budapesti és országos képviselőjének kötelező.

Információink szerint az MSZP korábbi elnökeivel, így Gyurcsány Ferenccel is egy pártsátorban találkozhatnak majd a kilátogatók.

„A majális lényege a közösségi érzés és az egység megmutatása. Nem a belső civódásokról fog szólni a rendezvény” - hangsúlyozta egyik forrásunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.