Mesterházy: nem egy ember dönti el, hogy milyen országot akarunk

Szent István örökségét tagadja meg, a magyar nemzet évezredes céljával és érdekével megy szembe az, aki Magyarország és Európa között ellentétet szít - írja az MSZP elnöke az államalapítás ünnepén.

Augusztus 20-án az államalapításra emlékezünk és Szent István királyunk örökségére emlékeztetünk. Szent István öröksége az, hogy a magyar nemzet megmaradása, boldogulása és békéje saját kultúrájának tiszteletén és az európai értékek egyidejű elfogadásán alapul - olvasható Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében.

A pártelnök azt írja: az irány, amelyet Szent István kijelölt, nem egy volt a lehetséges utak közül, hanem az egyetlen, amely a nemzet hosszú távú fennmaradásához vezetett. Első királyunk a bezárkózás helyett a nyitottságot, a kirekesztés helyett a befogadást választotta, ezzel nemcsak formájában, de tatalmában is európai állam lett Magyarország.

Közleménye szerint a magyar állam megalapítása egy kitüntetett, sorsfordító pillanat, az államiság kiteljesedése és maradéktalan érvényesülése már hosszú történelmi folyamat volt. Az elért jogállamiság megvédése viszont egy soha véget nem érő küzdelem. Abban pedig, hogy ez a küzdelem a jogállam híveinek győzelmét hozza el, nemcsak a politikának, a politikusoknak, hanem minden magyar polgárnak felelőssége, feladata van.

Mesterházy így fogalmaz: ez a nemzet ezer éve eldöntötte, azóta pedig számtalanszor bebizonyította, hogy hazánk és népünk helye végérvényesen Európában van – nemcsak földrajzi, de politikai és kulturális értelemben is. Ehhez a döntéséhez a magyar nép mindvégig hű maradt történelme során, ettől semmilyen önkény nem bírta és nem bírja ma sem eltántorítani. Ezt a döntést, Szent István örökségét tagadja meg, a magyar nemzet évezredes céljával és érdekével megy szembe az, aki Magyarország és Európa között ellentétet szít és választásra kényszerít. Aki hazánkat nem közelíteni akarja Európához, hanem távolítani tőle. Aki nem Európában és nem európai módon gondolkodik.

Az MSZP elnöke szerint ez a mai politikai küzdelmek tétje is. Ennek felelősségével kell tennünk a dolgunkat ma, holnap és holnapután. És ennek tudatában kell választanunk jövőre, hogy milyen Magyarországot akarunk: félig ázsiait vagy egészen európait? Ezt addig, amíg a jogállam sérülten ugyan, de még megmaradt, nem egyetlen ember dönti el. Hanem minden magyar, aki a hazáját szereti, az európai értékeket, a szabadság és a demokrácia eszményeit tiszteli. Aki szerint úgy lehetünk igazán büszke, boldog magyarok, ha közben európaiak is maradunk. Kívánom valamennyi magyarnak, hogy mindezt maradéktalanul megélhesse ma és mindig ezután - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.