Így emlékeznek a politikusok Horn Gyulára

Büszke vagyok arra, hogy az MSZP valamennyi tagjával közösen küzdhetek a párt elnökeként és az ország miniszterelnökeként általa képviselt baloldali, európai és demokratikus értékekért – írta Horn Gyuláról az MSZP jelenlegi elnöke.

A kormány megrendüléssel értesült arról, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke – ezt a Kormányzati Információs Központ közölte a távirati irodával. Közleményük szerint a kormány részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának.

Göncz Árpád és felesége is kifejezte részvétét Horn Gyula volt miniszterelnök halála miatt - tájékoztatta a volt köztársasági elnök titkárságának vezetője szerdán este az MTI-t. Gulyás Árpád nagykövet közleménye szerint Göncz Árpád és felesége részvétnyilvánítást küldtek Horn Gyula családjának a néhai miniszterelnök elhunyta alkalmából.

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az alábbi bejegyzést írta Horn Gyula miniszterelnök halála kapcsán az interneten: "Mély fájdalommal értesültem Horn Gyula haláláról. A Magyar Szocialista Párt minden tagja és támogatója nevében ezúton is őszinte együttérzésemet fejezem ki halála miatt.

A modern magyar baloldal legmeghatározóbb elnökét, Magyarország egyik legsikeresebb miniszterelnökét, Európa pedig a rendszerváltás egyik legnagyobb hatású alakítóját veszítette el.

Horn Gyula még külügyminiszterként történelmi érdemeket szerzett a vasfüggöny lebontásában, a békés rendszerváltás elindításában, Németország, és ezáltal Európa újjáegyesítésében is. Miniszterelnökként pedig következetesen vitte tovább Magyarország demokratikus átalakítását, mélyített el hazánk európai integrációját és állította fejlődési pályára a magyar gazdaságot. Kormányának egykor legfontosabb célja – ma már történelmi tényként leírható érdeme – az ország fejlődésének szolgálata, a munkájukból élők megbecsülése és az elesettek védelme volt. Az általa vezetett kormány egyik legnagyobb eredménye, hogy felelős nemzetpolitikájával megnyugtatóan rendezte viszonyunkat a szomszédos országokkal, ezzel segítve a határon túli magyarság boldogulását és jogainak érvényesülését.

Hálás vagyok azért, hogy fiatal politikusként mellette dolgozhattam. És büszke vagyok arra, hogy az MSZP valamennyi tagjával közösen küzdhetek a párt elnökeként és az ország miniszterelnökeként általa képviselt baloldali, európai és demokratikus értékekért" – írta Mesterházy Attila.

A pártelnök-frakcióvezető az MTI-nek is közleményét küldött, melyben azt írta: "mindig emlékezni fogunk Horn Gyulára, aki a mélyről jött ember kivételes érzékével ismerte a hétköznapi sorsokat, példás bátorsággal és odaadással tudott megküzdeni a lehetetlennek tűnő kihívásokkal".

A szocialista párt elnöke pártja nevében közölte: mély megrendüléssel értesültek az MSZP egyik alapítójának, máig meghatározó elnökének, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökének haláláról. "Osztozunk a család gyászában nemcsak párttagjaink, hazai tisztelői, hanem a nemzetközi baloldali értékközösség nevében is" - olvasható közleményében.

"Horn Gyula élete, munkássága tiszteletet és elismerést érdemel itthon és külföldön egyaránt. Megkérdőjelezhetetlen hite hazájában, bizalma az emberekben tette azzá a maradandó teljesítményű politikussá, aki történelmi léptékkel mérhető módon járult hozzá Magyarország felemelkedéséhez, nemzetközi elismertségéhez" - írta a pártelnök.

Mesterházy Attila hozzátette: Horn Gyula múlhatatlan érdeme, hogy fáradhatatlan munkával újjászervezte a baloldalt, felépítette és a hazai közéletben megkerülhetetlenné tette az MSZP-t, amely vezetésével 1994-ben abszolút többséget szerzett a parlamentben.

"Miniszterelnökként következetesen fáradozott Magyarország demokratikus átalakításán, hazánk európai integrációján. Horn Gyula kormánya régen látott zuhanás után fejlődési pályára állította a magyar gazdaságot. Felelős nemzetpolitikájával rendezte viszonyunkat a szomszédos országokkal, ezzel segítve a határon túli magyarság boldogulását és jogainak érvényesülését" - emlékezett az MSZP elnöke.

MSZP-s politikusok

Az MSZP több politikusa is a közösségi oldalon búcsúzott Horn Gyulától. A szocialista párt jelenlegi elnökhelyettese, Simon Gábor például így fogalmazott: "Nagyon nagy veszteség ez a baloldalnak, nagyon nagy veszteség az országnak." Török Zsolt, az MSZP szóvivője pedig ezt írta a Facebookon: "Egy államférfi távozott, akinek 'a nem annyira rangos, mint inkább gangos Angyalföld volt a hazája'".

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke és budapesti frakcióvezetője ezt posztolta a közösségi oldalon: "Magyarország és Európa is sokat köszönhet Horn Gyula személyének. A rendszerváltás során és utána is példát mutatott nekünk politikusoknak, hogy töretlen akarattal és elszántsággal kell dolgozni a Hazáért. Korunk egyik legnagyobbja távozott ma közülünk. Őszinte együttérzésemet fejezem ki a gyászban, családja felé. Ég veled Miniszterelnök Úr!" - írta Horváth Csaba.

Botka László, az MSZP választmányi elnöke, Szeged polgármestere így ír: "Elhunyt Horn Gyula. Egy igazi államférfit veszített az ország, aki miniszterelnökként a magyar demokrácia kiépítését és hazánk európai csatlakozását tartotta legfontosabbnak. Főszerepet töltött be a magyar demokratikus baloldal rendszerváltás utáni újjászületésében. Emlékét, nagyságát világnézettől és pártállástól függetlenül minden magyar demokrata tisztelettel őrizheti. Nyugodjon békében."

Horn Gyula halálára Szanyi Tibor így reagált Facebook oldalán: "... és ismét gyász, és gyász, és gyász, és fájdalom! Az élő legenda immár "csak" örök legenda lett. Béke poraira, ám éljen a lelke!"

Bajnai Gordon

Bajnai Gordon sok erőt kíván Facebook-oldalán: "Horn Gyula halálával Magyarország ma egy jó emberrel lett kevesebb. Együttérzek azokkal, akik az MSZP tagjaként vagy támogatójaként gyászolják egykori elnöküket. Családjának és közeli barátainak sok erőt kívánok a veszteség elviseléséhez!" Az MTI-hez küldött közleményében még hangsúlyozza: Horn Gyula halálával Magyarország és Európa egy igazi államférfit veszített el. Mint írja, "Horn Gyula olyan politikus volt, aki formálta és alakította a kort, amelyben élt. Személyes történetén is képes volt felülemelkedni, amikor elévülhetetlen érdemeket szerzett a vasfüggöny ledöntésében. Személye jelképe volt a békés és sikeres rendszerváltásnak, miniszterelnökként sokat tett azért, hogy Magyarországot kivezesse a rendszerváltozást követő gazdasági és társadalmi válságból."

Gyurcsány Ferenc

A legnagyobb közösségi oldalon emlékezett Gyurcsány Ferenc is a volt miniszterelnökre. A DK vezetője így írt a Facebookon: "Elment. Ő volt a legellentmondásosabb és a legtehetségesebb. Határokat szakított. Saját sorsában és országa dolgában egyaránt. Nagy ember ment el. Olyan, aki őszinte hittel állt a barikád mindkét oldalán. Értünk küzdött. Itt is, ott is. Persze sokáig vele együtt mi is sokáig hittük, hogy a szegények igazsága minden más igazságnál erősebb. Közösen tévedtünk. És változtunk. Sokra tartottam. Nagyon sokra. Béke veled" - olvasható Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében.

Fidesz

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja részvétét fejezi ki Horn Gyula családjának, valamint az MSZP vezetőinek és tagjainak, hiszen Horn Gyula nemcsak Magyarország miniszterelnöke, hanem a szocialista párt meghatározó személyisége is volt – ezt a Fidesz-frakció közölte a távirati irodával.

LMP

Schiffer András így reagált a volt miniszterelnök halálhírére: Horn Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legjelentősebb személyisége volt, és a korszak azon kevés politikusai közé tartozik, akiknek a neve vélhetően megmarad a magyar történelemben.

Az LMP társelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az egykori kormányfő politikafelfogásával és a rendszerváltozás előtti Magyarországhoz való politikai viszonyával nem tudott azonosulni. Azt viszont el kell ismerni - tette hozzá -, hogy Horn Gyula olyan vezető és miniszterelnök volt, aki kellő alázattal tudott viseltetni az egyszerű emberek iránt.

"Nem magas lóról osztott igazságokat", ehelyett fontosnak tartotta, hogy átérezze az őt választó közösség, az itt élő emberek gondolkodásmódját - jelentette ki Schiffer András.

Horn Gyula kvalitásait és az emberek iránti alázatát a politikai különbözőségek ellenére el kell ismerni - mondta az LMP társelnöke, aki úgy összegzett: olyan államférfi távozott, aki "nem a percemberkék közé tartozott".

KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megrendüléssel értesült Horn Gyula volt miniszterelnök haláláról - közölte a párt szerdán az MTI-vel. A párt részvétét nyilvánítja a gyászoló családnak, és osztozik a szocialista politikust gyászolók fájdalmában - írták.

Karácsony Gergely

"Nyugodjék békében...." – mindössze ennyit írt a volt kormányfő halálhírét közlő internetes cikk megosztása mellé Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért frakcióvezetője.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.