Mesterházy: A turul hátán repkedve nem megy a matematika

Az Orbán-kormány kreált magának egy valótlan IMF-fantomlistát, majd nem sajnált 200 millió forint közpénzt herdálni arra, hogy a saját hazugságát propagálja - legalábbis Mesterházy Attila szerint. A szocialista pártelnök azt állítja, a háttérben az elrontott költségvetés áll, pedig csak a matematika legegyszerűbb szabályait kellene alapul venni, ám az nem könnyű, ha "a miniszterelnök a Turul hátán ülve repked."

"Nem elég, hogy a kormány az emberek szemébe hazudik, még a pénzüket is elkölti a hazudozásra. Orbán Viktor szeptember eleje óta úgy tesz, mintha a valutaalap megszorító követeléseivel szemben védelmezné Magyarországot. Holott, hamar kiderült, az általa emlegetett követeléslista nem létezik. A kormány egy saját maga által kreált fantomlistával vitatkozik. Majd aztán nem átall 200 millió forint közpénzt herdálni arra, hogy a saját hazugságát propagálja" - írja az elmúlt hét politikai eseményeit elemző írásában Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke szerint erre a lépésre a kétségbeesés miatt szánta el magát az Orbán-kormány. Mint írja, a kabinet földtől elrugaszkodott költségvetési számokat erőltetett át a parlamenten a nyár folyamán, amelyeket most módosítani kénytelen. "Egyszerűen csak tudomást kellene venni a matematika legegyszerűbb szabályairól, s úgy egyáltalán, a valóságról, ehelyett a miniszterelnök a Turul hátán ülve repked."

Mesterházy emlékeztet, hogy a múlt héten bejelentett 400 milliárdos Matolcsy-csomagnak egyes gazdasági elemzők szerint csak a fele teljesülhet, az egész büdzsé úgy rossz, ahogy van, hiába toldozzák-foltozzák. "Korábban hónapok-évek teltek el két ellentmondó Orbán-nyilatkozat között, később már csak napok. Most elérkeztünk oda, hogy a kormányfő egyazon megszólaláson belül képes önmagának ellentmondani. Pontosan ennyire lehet majd komolyan venni a sokadik gazdasági tervet. A kormányfő azt hiszi, ha sámánná változik, az segít a gondjain, pedig a ráolvasás nem tömi be a költségvetési lyukat, nem hozza lendületbe a gazdaságot, nem csökkenti az inflációt. Nem fedi el azt sem, hogy elsősorban Orbán felelős e bajokért" - írja a pártelnök.

Mesterházy úgy látja, a kormány immár arra készíti fel maradék híveit, hogy nem lesz előrelépés. Idézi Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkárt, aki szerint most az a kérdés, miként lehet az átalakulás három-négy évét átvészelni. Sőt a meghirdetett Békemenet kezdeményezői is azt választották jelmondatul: "inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát". A szocialista politikus szerint azon túl, hogy ebben megint ott lüktet a Fidesz mániákus háborús logikája, mindez azt is jelzi: a kormány eddig tagadta a megszorításokat, az életszínvonal-romlást, most viszont már elismeri a szegényedés tényét.

Mesterházy kitér arra, hogy Orbán Viktor Berlinben támogatást kért Angela Merkeltől ahhoz, hogy Magyarország "ne legyen vesztese" a következő európai uniós költségvetési ciklusnak. "Hogy is van ez? A Brüsszellel háborúzó kormánynak mégis kell az uniós pénz és Európa legbefolyásosabb politikusának támogatása? S az hogy van, hogy a fülkeforradalmi rendszer vezére arról beszél: ne legyünk vesztesek? A miniszterelnöknek nem frontokat kellene nyitnia, hanem szövetségeket kellene kötnie Európában, hogy minél többet megőrizhessünk az uniós támogatásokból! Orbán sokat, nagyon sokat rontott a pozícióinkon, amivel legfontosabb fejlesztési forrásainkat veszélyezteti" - véli a pártelnök.

Mesterházy szerint fel kell számolni az országromboló zűrzavart. A párt két hét múlva mutatja be új alternatív gazdaságpolitikai javaslatát, amellyel bizonyítani szeretné: a fejéről a talpára tudja állítani a gazdaságpolitikát.

"Ezután sem állunk meg. Megyünk előre. A dunaföldvári és soproni időközi választási győzelem reményt adhat az egész országnak. A Fidesz legyőzhető. Ebben, és a demokratikus kormányzás előkészítésében minden demokratikus erővel készek vagyunk együttműködni, tárgyalni, eszmét cserélni. Nekünk nincsenek fenntartásaink. Megtanultuk azt is, hogy a győzelemhez legfőképp jelöltek és szervezettség szükséges, vagyis sok ember együttműködése. Nem egyetlen személyen múlik az ország sorsa, hanem sokunk közös munkáján, de minél többen vagyunk, annál jobb. Az együttműködés ad reményt a változásra, ez hozza majd el a demokratikus fordulatot 2014-ben" - zárul a pártelnök írása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.