Mesterházy: Orbán beismeri a vereségét

A demokratikus választás lényegét teszi kétségessé, hogy a regnáló miniszterelnök nem hajlandó vitázni kihívóival, illetve elzárkózik a nem kormánypárti sajtó elől. Ezzel ellehetetleníti, hogy az állampolgárok tájékozódhassanak az előttük lévő választási lehetőségekről, felmérhessék, melyek a lényegi kérdések és milyen jelentősége van annak, ha egyik vagy másik pártra szavaznak. Lényegében a szabad választás jogát csorbítja - olvasható Mesterházy Attila vasárnapi blogjában.

A szocialista pártelnök szerint Orbán Viktor nem szeret felelni azért, amit tett. Nem szeret szembesülni a tényekkel, azzal, hogy ma alacsonyabb a reálkereset, több az adó, gyengébb a forint és magasabb az államadósság, mint amikor átvette a kormányzást. Demokráciában ilyen gyenge teljesítményt nyújtó kormányt soha az életben nem választanának újra. Demokráciában persze az sem fordulhatna elő, hogy a regnáló miniszterelnök nem hajlandó kiállni egy nyamvadt tévévitára. Erkölcsi és politikai értelemben ez a vereség beismerése: nem tudja megvédeni saját tetteit, saját teljesítményét. Inkább úgy tesz, mintha királyi családba született volna Alcsútdobozon, mintha eleve elrendeltetett dolog lenne, hogy neki kell ülnie a trónon, mintha a politikai küzdelem alatta folyna, mintha neki ahhoz nem lenne köze.

- Nem nekem, nem az ellenzéknek tartozik a válaszokkal, hanem azoknak a millióknak, akik négy éve rá szavaztak, és most rosszabbul élnek, mint 2010-ben. Nem engem kell megnyugtatnia, hogy megvan még a Tihanyi-félsziget, hanem azokat, akik komolyan vették, hogy ő a haza függetlenségének pártján van, és nem fogja behívni az országba Vlagyimir Putyint. Nem engem kellene meghallgatnia, hanem a Tiborczokra panaszkodó mai Tiborcokat, a szegényeket, az elesetteket, akiket Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei levegőnek néznek, akiken átgázolnak, akiknek esélyt sem adnak, hogy tisztességes munkából, normálisan élhessenek. Két hét van még a választásokig. Azoknak, akik meg akarnak szabadulni Orbán Viktortól és az országon élősködő siserehadától, nem lesz nehéz dolguk. Április 6-án el kell sétálniuk a szavazóhelyiségig, a szavazólapokon nyugodtan, gondosan ki kell keresniük a kormányváltó erők öt pártjának logóját, illetve helyi jelöltjét, és komótosan be kell húzniuk az ikszet a megfelelő helyre. Másnap új világ kezdődik Magyarországon. Például mindenki biztos lehet benne, hogy a következő választások előtt lesz televíziós vita a kormányfő és ellenzéki kihívója között - írja Mesterházy Attila.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.