Mester László: a Fidesz rokoni szálakkal kötődött a XVIII. kerületi lakásmaffiához

A XVIII. kerületi polgármester szerint az önkormányzat egykori fideszes alpolgármesterének felesége volt az egyik tulajdonosa annak a cégnek, amely több kerületi lakost megkárosított lakáscsere ürügyén; Mester László, Pestszentlőrinc-Pestszentimre szocialista polgármestere ezt péntek este, a Magyar Nemzet aznapi cikkére reagálva közölte az MTI-vel.

Az újságban az olvasható, hogy az MSZP-s vezetésű XVIII. kerületi önkormányzat jóváhagyásával hozták tető alá azokat a gyanús ingatlancseréket, amelyek egyike miatt Lévay Levente, Kispest egykori SZDSZ-es polgármestere vádlottként állt a bíróság elé. A gyanús csereszerződéseket Mester László írta alá.

A napilap úgy tudja, hogy a Fidesz a napokban büntetőfeljelentést tesz, ugyanis a párt álláspontja szerint nem egyedi ügyről, hanem egy jól szervezett csalássorozatról van szó, amelynek akár tucatnyi károsultja lehet.

Mester László az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy saját fellépésével sikerült felszámolni 2003-ban a helyieket megkárosító, a "Fideszhez rokoni szálakkal kötődő lakásmaffiát".

A XVIII. kerületi önkormányzat a hozzá benyújtott lakáscsere-kérelmeket minden esetben a hatályos jogszabályok szerint vizsgálta, a jogszabályoknak megfelelően járt el. A beadványok alapján az önkormányzat lakáscsoportja készítette a jóváhagyásokat, amelyeket a hivatali rend szerint a mindenkori polgármester szignált - hangsúlyozta.

A polgármester közlése szerint akkor rendelte el belső vizsgálatot, amikor a lakáscserét célzó beadványok és a bennük rendszeresen szereplő ügyvédek, ingatlanközvetítő cégek gyanút keltettek. A vizsgálat kiderítette, hogy az önkormányzat akkori illetékes osztálya, a Lakásgazdálkodási Csoport néhány munkatársa kapcsolatban állt az ügyleteket bonyolító ügyvédekkel és a Gold-Lak Kft. ingatlanközvetítő céggel. Az érintett alkalmazottakat az önkormányzat elbocsátotta, illetve áthelyezte, az összefonódásokat és a gyanús ügyleteket így felszámolta - olvasható a közleményben.

Más módon való fellépésre azonban - a megfelelő jogszabály hiányában - az önkormányzatnak nem volt lehetősége - fűzte hozzá a polgármester.

Mester László szerint a napilap "elfelejtette" megemlíteni, hogy a Gold-Lak Kft. tevékenységéről a XVIII. kerület egykori fideszes alpolgármesterének, Zurányi Ernőnek is tudnia kellett, hiszen felesége volt a cég egyik tulajdonosa.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.