Mesél a Klik

Vetélkedők és mesélés - a kormány szerint többet olvasnak a diákok, ha kötelező olvasmányokat kell illusztrálniuk, és ha elmagyarázzák nekik, milyen jó találmány a könyv.

Meséléssel és vetélkedőkkel próbálja olvasásra bírni az iskolásokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A Klik "győzelmi jelentése" szerint több ezer diákot értek el az olvasást népszerűsítő programjukkal, amire 120 millió forintot különítettek el még 2013-ban.

A június 30-án lezárult program első lépése a Kié az olvasás? című szakmai hátteret adó tanulmánykötet megjelentetése volt, amit minden állami fenntartású tanintézetébe és több határon túli iskolába is eljuttattak. A Betűfaló program keretében pedig nyolc kortárs gyermekirodalmi alkotással ismerkedtek meg a diákok és a szemléletformáló felkészítésen részt vevő tanárok. Több mint nyolcvan pedagógus egy-egy kiválasztott művet dolgozott fel a Klik által fenntartott intézmények kétezer tanulójával. Emellett író-olvasó találkozókat is szerveztek. Az Olvasó-társ programban pedig önkéntes középiskolásokat készítettek fel arra, hogy "az iskolák közösségi szolgálat programja keretében rendszeresen meséljenek hátrányos helyzetű alsó tagozatos diáktársaiknak, és megkedveltessék velük az olvasás élményét". A következő tanév elején újabb helyszíneken folytatják ezt a programot.

A Klik két országos vetélkedőt is szervezett, hátha ettől tömegével falják majd a könyveket a diákok. Az egyik egy plakátkészítő verseny volt, amin magyar szerzők által írt kötelező olvasmányok vagy a Betűfaló programban szereplő kortárs gyermekirodalmi művek témáit dolgozták fel egy szabadon választott technikával készülő művel. A Könyvtrailer résztvevői pedig a plakátkészítő versenyben is szereplő művek alapján készítették el két-háromperces videópályázataikat.  A plakátversenyre 2770 rajz érkezett, a könyvtrailer pályázatra viszont csak 40 videót adtak be.

Arra már nem tér ki a Klik közleménye, hogy ezekkel a felülről szervezett akciókkal - főleg a kötelező olvasmányok feldolgoztatásával - mennyire lendült meg az olvasási kedv. Főleg, hogy ezek a programok nem igazán követték a digitális fejlődést, az olvasási szokásaink átalakulását.

Márpedig az elmúlt években nagyon komoly változásokat regisztráltak a kutatók, mind az olvasási szokások, mind az olvasásra alkalmas eszközök átalakulása terén. Egy tavaly nyári felmérés például azt mutatta, hogy miközben tévézésre és netezésre a szabadidőnk56 százalékát fordítjuk, olvasásra már csak 2 százalékot. A könyvet olvasók aránya pedig a teljes népességben két évtized alatt csaknem a felére - 8 százalék alá - csökkent.

Tovább árnyalja a képet az eNET idén februárban publikált felmérése. Ebből az derült ki, hogy a felnőtt internetezők 16 százaléka mostanában inkább rövidebb terjedelmű szövegeket olvas, mintsem könyveket, ami feltehetően leginkább a számítógép- és az internet-használat elterjedésének, valamint az emiatt végbemenő információ-fogyasztási szokások megváltozásának köszönhető. A 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság 28 százaléka öt évvel ezelőtt is ugyanannyit olvasott, mint mostanában, de csak 15 százalék azoknak az aránya, akik most olvasnak többet. A manapság többet olvasók 48 százalékának több ideje van erre, 40 százaléknál pedig az érdeklődést felkeltő könyvek számának növekedése játszott szerepet az aktivitás pozitív változásában.

A felmérés szerint a digitális könyvek megjelenése és fokozatos térnyerése hozhatja meg a jövőben a korszakváltást az olvasási szokásokban. Az e-könyvek könnyű hozzáférhetősége az egyik kulcstényező az olvasási szokások pozitív változásában. Miközben 30 százaléknál a könyvolvasás szórakoztató jellege, addig 23 százaléknál a könnyű hozzáférhetőség volt a fő szempont. Bár Magyarországon az e-könyvek olvasása egyelőre még nem játszik jelentős szerepet az internetezők többségének mindennapjaiban, már hazánkban is jelentős az a réteg, amelynek tagjai szoktak e-könyvet olvasni (39 százalék). Egyelőre azonban még kisebbségben vannak azok (csupán a felnőtt internetezők 5 százaléka), akik hajlandóak fizetni is az elektronikus tartalomért.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.