Merre tovább MDF?

A párt az alapszervezetekben lefolytatott konzultációk után május 8-án eldöntheti, hogy milyen irányban, milyen struktúrában és miként folytassa a politikai munkáját - közölte az országos választmány elnöke.

A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya szombati döntése értelmében május 8-ára hívta össze a párt országos gyűlését - közölte Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke. Hozzátette: az országos gyűlésen várhatóan a teljes tisztújításról döntenek majd a tagok.

Makay Zsolt szerint az országos gyűlésen a párt tagsága eldöntheti az alapszervezetekben lefolytatott belső konzultáció után, hogy milyen irányban, milyen struktúrában és miként folytassa az MDF a politikai munkáját. elmondta, hogy az országos választmány napirendjén szerepelt még a párt 2009-es költségvetésének elfogadása is, melynek tartalmát, mint kiemelte, a törvényben előírt határidőig, azaz április 30-ig a Magyar Közlönyben is megjelentetnek.

Makay Zsolt elmondta, hogy a választmányi ülésen nem vett részt Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke és Bokros Lajos, a párt EP-képviselője sem. Ugyancsak távol marad Somogyi Zoltán, a párt volt kampányfőnöke sem, mert vele az MDF megszakított minden kapcsolatot.

Makay Zsolt elmondta még, hogy a választmányi tagok közül többen szombaton délután részt vesznek a múlt hétvégén elhunyt Dragon Pál Pest megyei elnök szentendrei temetésén.

Herényi Károly, az MDF ideiglenes elnöke április 14-én, az MTI-nek adott interjújában annak a véleményének adott hangot, miszerint a Magyar Demokrata Fórumon belül teljes tisztújításra van szükség. Az MDF-es politikus beszélt arról is, hogy bár sosem voltak pártelnöki ambíciói, de meghatározott feltételek mentén elgondolkodna arról, hogy elvállalja a párt vezetését.

Az MTI korábban úgy értesült: Herényi Károlyon kívül Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt, Hock Zoltán, a pártból kizárt volt országgyűlési képviselő, Gémesi György, az MDF-ből kilépett volt képviselő és Makay Zsolt neve vetődött fel lehetséges új pártelnökként.

Dávid Ibolya a 2010-es országgyűlési választások első fordulója eredményének ismeretében jelentette be április 11-én késő este, hogy lemond az MDF elnöki posztjáról. Másnap Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője is bejelentette, hogy lemond elnökségi tagságáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.