Gyurcsány élőláncot vonna az Országgyűlés köré

Néhány százan gyűltek össze vasárnap délután Budapest belvárosában a Demokratikus Koalíció tüntetésére. Az Egyetem teret részben megtöltő tömegben az emberek párt- és EU-zászlók sokaságával vonultak fel, hogy elmondhassák, nem értenek egyet Orbán Viktor menekültügyi politikájával.  Volt, aki azt írta egy transzparensre: Menekült vagyok a saját hazámban.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a Miattad, de nem nélküled néven meghirdetett demonstráción a kabinetnek a menekültkrízis során hozott kormányzati intézkedéseit bírálta, a kabinet embertelenségét hangsúlyozva. Párhuzamot vont az auschwitzi vonatok, valamint aközött, hogy ma a menekülteket olykor szándékosan megtévesztve szállítják. Utóbbival arra utalt, hogy a múlt héten több száz menekült azt hitte, hogy az osztrák határhoz megy, de helyette Bicskére vitték őket. Gréczy kitért arra is, hogy a DK volt az első, amelynek politikusa „megmetszette” a déli határnál lévő drótkerítést, és csak DK-s politikus fogadott be menekülteket az otthonába.

Fasizmust emlegetett a maga beszédében a tapsvihar kíséretében pódiumra lépő Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt kormányfő is, aki a „Merjenek emberek lenni!” felkiáltással bírálta a kormány menekültügyi intézkedéseit. Beszélt arról is, van-e alapjuk azoknak a félelmeknek, amelyek szerint a menekültek szép lassan megszállják Magyarországot és Európát. Ennek kapcsán azt mondta, Magyarországon volt török, osztrák, orosz uralom, „mégsem lettünk törökök, osztrákok vagy oroszok”. Szólt arról is, hogy Balog Zoltán humánminiszter állítása szerint kopt keresztényeket fogadott be az ország. Vannak fenntartásai ezzel az állítással szemben – hangsúlyozta, majd azt mondta: „Ha a kormány vallás, hit, származás alapján válogat, akkor ez a kormány nem az én kormányom.”

Gyurcsány szerint menekültügyben nem elég a nemzeti szuverenitás hangoztatása, mert csak a többiekkel való szoros együttműködésben lehet előrejutni. Közösen kell védeni a határokat, és mindenkinek részt kell vennie az érkezők befogadásában. Eközben egyesíteni kell az uniós országok titkosszolgálati kapacitásait, hogy felmorzsolják az embercsempész bandákat – fogalmazott. A volt kormányfő mindenkit meghívott, hogy azon a napon, amikor a parlamentben elfogadják a honvédség bevetéséről szóló jogszabályt, vegyék körbe élőlánccal az Országgyűlés épületét.

A tüntetésen felszólalt egy Irakból több mint 20 éve elmenekült kurd férfi. Ő a közönség tetszésére úgy kezdte a beszédét: „Szalem alejkum! A béke legyen veletek!”

A szervezők kérésére sok tüntető adományt hozott a tüntetésre, amelyen így 15 zsák ruha és több tucat takaró gyűlt össze.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.