Mentő vitte kórházba Simicska Lajost, de már jobban van

A nagyvállalkozó szűk köreiből kiszivárgó információk szerint szombat délelőtt rohammentő vitte kórházba Simicska Lajost – írja a Ripost.

A lap szerint „az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben súlyos tüdővérzést diagnosztizáltak, ami szoros összefüggésbe hozható a közismerten láncdohányos nagyvállalkozó stresszes, az alkoholt sem kizáró életmódjával és az egészségét évek óta veszélyeztető nagymértékű túlsúlyával”.

Az Indexnek sikerült elérnie a nagyvállalkozó üzlettársát és barátját, Nyerges Zsoltot. Nyerges a lapnak adott exkluzív interjúban megerősítette, hogy Simicska kórházba került, de szó sincs arról, hogy súlyos állapotban lenne.

„Tegnap vitték be egy egyszerű vírusfertőzés szövődménye miatt, az orvosok azt mondták, hogy nincs komoly baj, ilyesmi bárkivel előfordulhat” – mondta Nyerges Zsolt, hozzátéve: „szombat délelőtt meg is látogattam a barátomat a kórházba”.

Simicskán mostanra minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, és megkezdték a gyógyszeres kezelését is. „A barátom antibiotikumokat kap, ennek hatására már jobban van, egy órát tudtunk is beszélgetni” – írja az Index.

Nyerges azt mondta, hogy érthető volt az ijedtség, mert az ilyen aktív életet élő embereknél szokatlan a gyengeség, a rosszullét. De most, hogy jobban van, már jönne ki a kórházból, „de az orvosok szerint pár napot még feküdnie kell.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.