Menekülttábor épül Körmenden és Szentgotthárdon

Akár félezer ember befogadására alkalmas ideiglenes menekülttábort alakítanak ki Körmenden. Szentgotthárdon is hasonló befogadóállomás létesül.

A két város képviselő-testületét rendkívüli közgyűlésen tájékoztatják a tervekről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai. Körmenden az ülés már véget ért, Szentgotthárdon délután kezdődik. Nem titkolják azonban, hogy miről lesz szó.

A nyáron mindkét városban nyitottak már ideiglenes, nyitott tábort, ám akkor ezeket nem tudták érdemben kihasználni. A szentgotthárdi sátortábor például ötpercnyi gyaloglásra volt a nem védett magyar–osztrák zöldhatártól, így a menekültek nem költöztek be a magyar befogadóállomásra, legfeljebb egy ásványvizet vettek magukhoz és mentek tovább a szomszédos országba. A jelek szerint most ismét szükségesnek látja a bevándorlási hivatal az egyszer már lebontott létesítmények újraépítését.

A körmendiek már meg is fogalmazták, milyen kormányzati fejlesztésre van szükség a befogadóállomás zavartalan működésére. Tompa László önkormányzati képviselő a Pro Körmend szervezet nevében közleményében elengedhetetlennek tartotta a kórház ágyszámának növelését a migránsok rossz egészségi állapota miatt. A képviselő megerősítené a helyi polgárőrséget is.

Időközben a vámosszabadi képviselők az ottani tábor azonnali bezárását követelik a belügyminisztertől. Arra hivatkoznak: Pintér Sándor személyesen ígérte meg nekik, hogy ha úgy alakul a helyzet, elsőként a vámosszabadi befogadóállomást szüntetik meg. Ez az ígéret már nem teljesülhet, mert elsőként a debrecenit zárták be. Vámosszabadi megint megtelt menekültekkel.

A vámosszabadiak követeléséhez most először a győri közgyűlés is csatlakozott, a város polgármestere levélben kéri a tábor megszüntetését a miniszterelnöktől.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.