Memento70 - akik másképp emlékeznek

Megalakult a támogatást visszautasítók szövetsége.

Memento70 néven szövetséget alapítottak azok a szervezetek, amelyek – miután világossá vált számukra, hogy a kormány emlékezetpolitikája nem tükrözi hűen a történelmi valóságot – nem fogadják el a holokauszt-emlékév kapcsán elnyert pályázati támogatást. Programjaikról azonban nem akarnak lemondani. Adománygyűjtésbe kezdtek, remélve, hogy összejön a megvalósításhoz szükséges 210 millió forint. Eddig több mint harminc zsidó és nem zsidó szervezet, valamint két magánszemély csatlakozott a Memento70 szövetséghez, amely a Centrál Kávéházban tartotta bemutatkozó rendezvényét.

A tájékoztatón kiosztott sajtóanyag – szemben például a Szabadság térre szánt német megszállási emlékmű koncepciójával – hangsúlyozza, hogy a magyarországi holokauszt nem a deportálásokkal, nem a gettók felállításával, a haláltáborokkal és tömeggyilkosságokkal kezdődött. A tragédia mozgatórugói olyan téveszmék és előítéletek voltak, amelyek a mai társadalomban is élnek, és nem csupán a zsidó közösséget érintik.

Csizmadia Tibor (Magyar Színházi Társaság), a Memento70 egyik szóvivője elmondta, hogy az emlékév keretében vándorkiállítást terveztek azon művészek emlékére, akik elhurcoltattak, meghaltak a vészkorszakban. Ehhez 1,1 millió forintot nyertek. (A kormány által létrehozott úgynevezett civil alap összesen 1,8 milliárd forintot osztott szét a pályázók között.) Amikor kiderült, hogy a kormány „kicsit más megvilágításba helyezi" a történelmet, a Magyar Színházi Társaság elnöksége úgy döntött: a vándorkiállítást megrendezi, de nem ebből a pályázati pénzből, hanem más forrásból. Csizmadia Tibor bízik abban, hogy a Memento70 – tehát közadakozás – révén megvalósul a kiállítás, amelyet az ország színházaiban szeretnének bemutatni.

Gáborják Ádám (József Attila Kör irodalmi Egyesület) egy másik tervezett eseményről, a Gólem Színház projektjéről számolt be. A lichtenwörthi táborba elhurcolt asszonyok a túlélés egyik technikájaként azt választották, hogy a magyar konyha ízeit felidézve recepteket írnak, összeállítanak egy szakácskönyvet. A könyv (Szakácskönyv a túlélésért – Lichtenwörth, 1944-45) tavaly jelent meg a Corvina Kiadónál. A Gólem Színház ennek a „szakácskönyvnek" a színházi adaptációjára vállalkozott.

A Memento70 az adománygyűjtés kultúráját is szeretné feléleszteni. Hisz nemcsak annak jó, aki a pénzt kapja, hanem annak is, aki adja – mondta Toronyi Zsuzsa (Magyar Zsidó Levéltár), hozzátéve, hogy kis összegű felajánlásokat is szívesen fogadnak.

Az adományozók támogathatják akár a kampány egészét, akár egyes programokat. És nem csupán pénzzel, hanem természetbeni felajánlásokkal, önkéntes munkával is.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke újságírói kérdésre hangsúlyozta, hogy minden egyháznak, felekezetnek együttműködése kötelezettsége van a mindenkori kormánnyal. A mostani vitás ügyekben – például a Sorsok Házával kapcsolatban – a Mazsihisz is végig igyekezett partner maradni, „nem a mi hibánk, hogy nem sikerült".

Április 16-a, a magyarországi áldozatok emléknapja alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök a Mazsihisz vezetőjének írt levelében a nemzet közös fájdalmának és veszteségének nevezte a holokausztot. Pokorni Zoltán kijelentette, hogy „magyarok voltak a gyilkosok, és magyarok voltak az áldozatok is", a német megszállás „csak magyarázat, és nem mentség".

Heisler András, a Mazsihisz elnöke kérdésünkre elmondta: rendkívül fontosnak tartja a politikusok pozitív nyilatkozatait. Ugyanakkor azt is örömmel venné, ha ezek szinkronba kerülnének a tettekkel és intézkedésekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.