A súlyos betegek veszíthetik a legtöbbet

A ritka, illetve a súlyos betegségtől szenvedők lehetnek az elsődleges vesztesei annak a parlament előtti módosító indítványnak, amely ellen betegszervezet és gyógyszergyári érdekképviselet is szót emelt. Az ipari képviselőt a jövő héten kedden várja egyeztetésre az egészségügyért felelős államtitkárság.

A hét elején az országgyűlés elé került egészségügyi vegyes módosítvány hozzányúlna az úgynevezett méltányossági gyógyszertámogatáshoz. Egyedi kérelemre olyanok juthattak így támogatott gyógyszerhez, akiknek a szükséges orvosságát, bár máshol már törzskönyvezték, a magyar piacra még nem vezették be. Ha az orvos úgy ítéli meg, hogy páciense életét meghosszabbíthatja a nálunk nem forgalmazott készítmény, akkor betegével közösen ír erről kérvényt az egészségbiztosítónak. Pozitív elbírálás után a hivatal névre szólóan biztosítja a készítményt.

A döntéshozók előtt lévő módosító javaslat szerint a jövőben egyedi méltányosság keretében csak akkor juthatnak az érintettek gyógyszerhez, ha a gyártók magukra vállalják az érintett betegek terápiájának költségét. Ha ezt így hagyja jóvá a parlament, az életben maradás esélyétől fosztják meg a rászorulókat – állítja a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének elnöke, Koltai Tünde.

Évente körülbelül öt és fél ezer beteg kap az egyedi méltányosság körében gyógyszert. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak idén erre a célra 5,5 milliárd forint van a költségvetésében. Noha még nincs vége az évnek, ez a keret kifogyott, szeptember végére már 8,6 milliárdot költöttek e célra. Ugyan a többletből a gyártók 2,6 milliárdot maguk álltak, ám még így is maradt több mint félmilliárd forint hiány.

A jogalkotó a tervezett szigorítással a kasszát akarja óvni. Egyes szakértők szerint a kormányzati szándék azért is támogatható, mert rászoríthatja a gyártókat arra, hogy a kizárólag méltányossági körben forgalmazott szereik ára is áralkuban dőljenek el. Most ugyanis, miután ezek nincsenek hazai forgalomban, a cégek verseny nélkül dönthetik el, milyen árat szabnak a magyar piacon.

Lapunknak Némethi Erika, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója azt mondta: nagyon bíznak abban, hogy a keddi megbeszélés a minisztériumban alkalmat ad a nyitott kérdések megvitatására, és a végeredmény minden érintett számára megnyugvást hoz. Mint mondta: most ugyanis a benyújtott módosításból számtalan kérdés fakad: így egyebek mellett azt sem tudni, hogy mely gyógyszerek maradhatnak az egyedi méltányossági körben, s melyek finanszírozását nem vállalja egyáltalán a biztosító, mint ahogyan azt sem tudni: hány betegnek és meddig kellene adniuk a saját költségükre a gyógyszert, amíg az közfinanszírozásba kerülhet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.