Melegfesztivál: az Amnesty szerint aggályos a tiltás

A melegfelvonulás megtiltása miatt a hatóságokhoz fordul az Amnesty International, és a szervezet az erre vonatkozó rendőrségi határozat visszavonását követeli.

Levélben szólította fel a magyar hatóságokat csütörtökön az Amnesty International, hogy vonják vissza a Budapesti Rendőr-főkapitányság február 11-i határozatát, amelyben a 2011. június 18-ára tervezett, a Budapest Pride keretében megrendezésre kerülő Meleg Méltóság Menetét megtiltotta - tudatja közleményében a jogvédő szervezet.

Az Amnesty International aggályait fejezi ki a tiltással kapcsolatban, mert az sérti a szabad véleménynyilvánításhoz és a békés gyülekezéshez való jogokat, valamint a diszkriminációmentesség elvét, amelyek több, Magyarország által is ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményben is rögzítve vannak.

A rendőrségi határozat szerint a Méltóság Menetének tervezett útvonalát azért nem lehetett engedélyezni, mert az állítólag súlyosan korlátozza a közlekedést, ami alternatív útvonalak biztosításával a hatóságok szerint nem ellensúlyozható. Február 15-én a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság fellebbeztek a BRFK döntése ellen a Fővárosi Bíróságnál.

Az Amnesty International aránytalannak és megalapozatlannak találja a döntést, amely nem veszi figyelembe a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) embereknek a békés gyülekezéshez és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.

A Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány információi szerint a Méltóság Menetét és annak útvonalát 2010 szeptemberében regisztrálták. Rendőrségi ellenvetésről akkor nem érkezett hír. Ugyanakkor a szervezők 2011. februári kérelmére, amelyben az útvonal meghosszabbítását szerették volna elérni azért, hogy a menet a magyar Parlament épületéhez közelebb érjen véget, a rendőrség az egész felvonulás megtiltásával válaszolt.

Az LMBT jogi aktivisták olyan kérdésekre szeretnék ráirányítani a nyilvánosság figyelmét a 2011. június 18-ára tervezett felvonulással, mint a sokszínűség, a tolerancia, a mindenkit megillető törvény előtti egyenlőség, a szexuális irányultságtól vagy nemi identitástól független diszkriminációmentesség. A hatóságoknak a nemzetközi törvények szellemében kötelességük ezt biztosítani.

Az Amnesty International felszólítja a magyar rendőrséget és más hatóságokat, hogy biztosítsák az LMBT-közösség diszkriminációtól való védelmét, valamint jogát a békés gyülekezéshez és a szabad véleménynyilvánításhoz, többek között a hatóságok és a szervezők közötti együttműködés elősegítésével, azért hogy a 2011-es Budapest Pride előkészületei és annak lebonyolítása ne ütközhessenek semmilyen akadályba - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.