Megyeváltó hangulat Balatonvilágoson

Népszavazással dönthet jövő év elején Balatonvilágos lakossága arról, hogy a település a jövőben Veszprém helyett Somogy megyéhez tartozzon-e. Ez már a második próbálkozás a tóparti faluban, az első kísérlet nem járt eredménnyel.

Balatonvilágos képviselő-testületének határozata szerint népszavazáson dönt a település lakossága arról, hogy a jövőben is Veszprém megyéhez tartozzon-e a község, vagy "átmenjen" Somogyhoz - tájékoztatta Fekete Barnabás, a balatoni falu független polgármestere kedden a távirati irodát.

Elmondta: a testület döntése szerint 2012. január 29-én tartják meg a népszavazást. A polgármester emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt már kezdeményezte a megyeváltást a település vezetése, ennek érdekében aláírásokat is gyűjtöttek, de végül kifutottak a határidőből.

Fekete Barnabás hangsúlyozta: a megyeváltás számukra csak előnnyel járna, különösen az egészségügyi ellátás és az oktatás területén. Mint mondta, Siófokkal már összeépült a település, minden ottani intézményt könnyen és gyorsan elérnének, ha a siófoki kistérséghez tartozhatnának. A jelenlegi kistérségi központot, Balatonalmádit viszont busszal csak átszállással érik el, ráadásul ott nem is lehet minden ügyet elintézni, vagy ellátást igénybe venni, hanem tovább kell utazniuk a megyeszékhelyre, Veszprémbe.

A polgármester úgy summázta a testület álláspontját, hogy az ésszerűség és a célszerűség diktálta az elhatározást, és abban döntő tényező volt Siófok közelsége és jó intézményi ellátottsága. A polgármester rámutatott: a korábbi megyeváltó kezdeményezésükkor befogadó nyilatkozatot adott Somogy megye közgyűlése és a siófoki kistérség is. Szerinte ezt jövőre is megkapják, ha a világosiak a megyeváltás mellett döntenek január 29-én.

A polgármester véleménye szerint "megyeváltó hangulat" van a községben. A népszavazás - amelynek lebonyolításához több mint 500 ezer forintot ad az önkormányzat - kötelező erejű lesz a testületre vonatkozóan. Ha a lakosság többsége Somogy megye mellett voksol, akkor meg kell majd indítaniuk a hivatalos közigazgatási eljárást; a népszavazás eredménye alapján beadvánnyal kell fordulniuk a Veszprém megyei kormányhivatalhoz és Veszprém megye közgyűléséhez - mondta Balatonvilágos polgármestere.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.