Megvonták a szót az egriektől

A jövőben nem szólalhatnak fel az egri közgyűlés ülésein az állampolgárok, erről a testület csütörtökön döntött, a hevesi megyeszékhelyen. Az ülés megkezdésével egy időben a Magyar Szolidaritás Mozgalom egri csoportjának szervezésében 20-30 ember tüntetett a Városháza épülete előtt az előterjesztés ellen.

Az előterjesztés indoklása szerint a közérdekű témában megtehető állampolgári felszólalások lehetőségével 2011-ben összesen 11 lakos élt, és a felszólalások tartalma és stílusa több esetben vitatható volt, méltatlan Eger város közgyűléséhez, vagyis a lehetőség nem váltotta be az ahhoz fűzött reményeket. Ugyanakkor az állampolgároknak számos más lehetőség, fórum áll a rendelkezésükre arra, hogy kifejtsék a véleményüket a közügyeket illetően.

A polgármesteri hivatal évi százezres nagyságrendű ügyfélforgalmat bonyolít le, a városi zöldszámon, e-mailen, illetve fogadóórákon és lakossági fórumokon pedig észrevételek százait fogadják a képviselők és a hivatal ügyintézői - hangzott el az ülésen.

Az állampolgári felszólalás lehetőségének eltörlésével egyidejűleg a testület döntött arról, hogy az eddigi egy helyett a jövőben évente két közmeghallgatást tart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.